A Nyitra megyei önkormányzat elnöke jóvoltából ismételten egyfajta patthelyzet alakult ki a sokat emlegetett Helemba–Ipolydamásd és Ipolypásztó–Vámosmikola hidak elhalasztott építése ügyében, melyekhez a magyar fél már építési engedélyekkel is rendelkezik. A megvalósítására azonban még várni kell. Azért is, mert a megyefőnök a most kezdődő hétéves uniós ciklusra a határátkelők tekintetében önhatalmúlag más prioritásokat szabott meg: az Ipolyvisk–Tésa Ipoly-hidat és a Dunaradvány–Neszmély kompjárat indítását. És ez került a két kormányfő márciusban Szadán megkötött együttműködési memorandumába is. Az MKP Nyitra megyei frakciója azonban ragaszkodik a korábban eltervezett két híd megépítéséhez is, és igyekszik változtatni a megyefőnök ezirányú passzivitásán. Farkas Iván frakcióvezetőt kérdeztük.

Érsek Árpád, a Most-Híd képviselője nemrégiben arra figyelmeztetett, hogy a Szlovákia és Magyarország közötti kormányközi megállapodások kiüresednek. Konkrétan egy levélre hivatkozott, amely idén február végén érkezett a magyar külügyi helyettes államtitkártól azzal, hogy az Ipoly menti közúti hidak megépítése (Vámosmikola–Ipolypásztó, Ipolydamásd–Helemba és Tésa–Ipolyvisk) lehetetlenné váltak.

Azóta nagyon sok minden történt, és jelenleg már teljesen máshol tartunk. De pörgessük vissza az idő kerekét. Március 24-én testületi ülést tartott a megyei önkormányzat, ahol a megyefőnök meglepetésünkre az évek óra szorgalmazott hidak helyett két új javaslattal állt elő. Ezeket sikerült levetetnem a napirendről, majd ennek ellenére mégis ezt javasolta a megye részéről a két kormány együttműködési nyilatkozatába. Ez az Ipoly alsó folyása mentén mindkét oldalon kiverte a biztosítékot, azért is, mert az elmúlt 25 évben teljesen más szándékú fejlesztési pályák voltak. Azóta zajlik a Helemba–Ipolydamásd közötti híd építésének előkészülete, tizenkét éve pedig az Ipolypásztó–Vámosmikola hídé. Már holnap indulhatna a közbeszerzési eljárás, mivel magyar oldalon már az építési engedély is elkészült. Néhány hónapon belül kezdődhetne maga az építkezés.

A szadai memorandum azonban mintha ezzel szemben menne...
Március vége óta tűzoltás zajlik az Ipoly alsó folyásán. Mindent megmozgatunk, hogy ismét napirendre kerüljön az eredetileg javasolt két hídnak az ügye. Van rájuk vonatkozó, 2012-ből származó, a törvénytárban publikált nemzetközi szerződés, amely ma is hatályos. A szadai egyezménybe viszont másik két tétel került. Ideális esetben mind a négy megvalósítása jól jönne, de most ezekből kell kiválasztani azt, amely megvalósulhatna az előttünk álló hétéves időszakban. Számunkra, az MKP-nak az első két, előkészített híd jelenti a prioritást.

A magyar fél hogyan viszonyul mindehhez?

Június 16-án sikerült tárgyalóasztalhoz ültetni a két partnert, amely 2012-ben a következő uniós költségvetési ciklusra halasztotta a hidak építését, tehát Nyitra megye vezetését és a magyarországi Nemzeti Ingatlanfejlesztő Zrt-ét (NIF). Megegyeztünk, hogy folytatódik a szakmai egyeztetés, és megyei határozat születik a további lépésekről. Itt történt egyéb érdekes fordulat is. Milan Belica megyefőnök bejelentette, elfogadja, mit kívánnak a régiókból érkező kezdeményezések. Azt javasolta, válasszuk ki mi a megvalósítandó projekteket, de csupán kettőt. Amit csak politikai határértékként lehet értelmezni, mert semmi sem indokolja ezt a számot. A négyből három tervezet iránt ráadásul komoly érdeklődés van. Az említett két híd, plusz a kompjárat iránt. Besztercebánya megye tervei közül a szadai memorandumba például hat Ipoly-híd építése került, miközben két híd ott már megépült.

Erre az Ön frakciója hogyan reagált?

Összehívtam a megye érintett választott képviselőit, és úgy határoztunk, hogy három projektet a négy közül mindenképpen meg kell valósítani. Ezt a javaslatot tettük. A hétfői testületi ülésen aztán újabb fordulat állt be, a megyefőnök ennek kapcsán a megyei hivatallal karöltve semmiféle idevonatkozó határozati javaslatot nem terjesztett elő. Ez azzal függ össze, hogy a megye megkapta a szlovák kormányhivataltól az egy KDH-s képviselő kezdeményezésére kikért véleményt arra, hogy a felmerült négy projektből mi valósuljon meg. A kormányhivatal levelében azonban semmiféle konkrétum nem szerepelt, tulajdonképpen a megyére bízza a döntést. Épp ezért döbbenetes, hogy a megyefőnök és hivatala semmilyen javaslatot nem tett.

Tehát kialakult egy újabb patthelyzet...

Igen, de mivel két hete Belica részéről elhangzott, hogy a fejleményekről tájékoztatja Lajčák külügyminisztert, számomra nem maradt más, mint az MKP-ba kedden látogató magyar diplomácia vezetője, Navracsics Tibor tájékoztatása a legújabb fejleményekről. Maximális támogatását kértem, hogy végre a két ország egyezzen meg: Nyitra megye és Pest megye viszonylatában melyek legyenek azok a beruházások, melyeket az elkövetkező hét évben meg kell valósítani. Mert félő, hogy Nyitra megye passzív hozzáállása folytán semmi sem épül meg az új uniós költségvetési időszakban. És ez tragédia lenne...

Barta, Felvidék.ma