2013. január 8-án Dunaszerdahelyen ünnepélyes keretek között megnyílt a Kárpát Régió Üzleti Hálózat irodája. Az átadási ünnepség keretében a jelképes szalagot Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági minisztérium államtitkára vágta át, majd köszöntötte az egybegyűlteket.

Az átadási ünnepséget szakmai konferencia követte a városházán, amelyet dr. Kupcsok Lajos, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára nyitott meg. Dunaszerdahely polgármestere, dr. Hájos Zoltán köszöntötte a konferencia résztvevőit, a magyarországi kamarák képviselőit, vállalkozókat, polgármestereket, megyei képviselőket és területfejlesztési szakembereket. A konferencián megjelent Berényi József, a Magyar Közösség Pártja elnöke.

Szakmai előadásában Szatmáry Kristóf, az NGM államtitkára bemutatta a Kárpát Régió Üzleti Hálózatát, majd Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke előadásában felvázolta a Kárpát-medence gazdaságfejlesztési terve, a Wekerle-terv célkitűzéseit. Farkas Iván, a Szlovákiai Magyar Közgazdasági Társaság alapító tagja, a Magyar Közösség Pártja gazdasági alelnöke vetített előadást tartott Felvidéki fejlesztési tervek címmel. Végül Dr. Vereczkey Zoltán, a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke bemutatta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara külgazdasági tevékenységét.

A Kárpát Régió Üzleti Hálózat Dunaszerdahelyi Irodája - hasonlóan a decemberben Kassán megnyílt irodához - regionális gazdasági kapcsolatok kiépítését fogja elősegíteni, a határon átívelő üzleti sikerekhez kíván hozzájárulni. Mindez a partneri kapcsolatok kiépítésében, partnervállalkozások támogatásában, konkrét export-import lehetőségek kiaknázásában, a kis- és közepes vállalkozók komplex tájékoztatásában lehetne megvalósítható, beleértve a pályázati útmutatást és az üzleti, valamint az adózási tanácsadást. Az iroda vezetője, Bíró Attila tisztelettel várja az érdeklődőket a Kárpát Régió Üzleti Házlózat irodájában, amely Dunaszerdahelyen, a Štefánik utca 29D címen található meg.