Garammente

2017. augusztus. 22.

Nagycsalomján augusztus 19-én a Béke park szabadtéri színpadán kistérségi Szent István-napi ünnepséget tartottak.

2017. augusztus. 11.

A Magyar Közösség Pártja vezetőségének néhány tagja, élükön a párt elnökével Menyhárt Józseffel, az Érsekújvári járási szervezet elnökének kíséretében Bartra látogatott.

2017. augusztus. 11.

Az egykori Kelecsényi-kastély adott otthont a hétvégén megrendezett kastélynapnak Barsbaracskán. Černák Tibor polgármester (MKP) jelképesen átadta a kastély kulcsát a grófnak, majd kezdetét vette a nagyszabású vigadalom.

2017. július. 26.

A Csemadok Bényi Alapszervezete második alkalommal rendezte meg azt a népviseletes fesztivált, amelyen idén is több száz hagyományőrző mutatatta be elődeinek népviseletét.

2017. június. 28.

A CSEMADOK Érsekújvári Területi Választmánya, a kéméndi CSEMADOK és Kéménd község szervezésében valósult meg az idei járási dal- és táncünnepély.

2017. május. 12.

A tervezett párkányi hulladékégető megépítése ellen tiltakoztak a helyiek és a környékbeliek május 11-én a városi hivatal előtt.

2017. március. 26.

A Magyar Közösség Pártja Nyitrai Kerületi Tanácsának elnöksége március 21-én tartotta ülését Nagyölveden, a helyi községi hivatal tanácstermében, ahol a résztvevőket Jancsó István kerületi elnök köszöntötte.

2017. március. 24.

Garampáldon tartotta soron következő ülését a Magyar Közösség Pártja Érsekújvári Járási Elnöksége március 20-án.

2017. március. 10.

A Magyar Közösség Pártja Párkányi Helyi Szervezete 2017. március 8-án megtartott évzáró taggyűlésének egyik fontos napirendi pontja az önkormányzati képviselők munkájáról szóló beszámoló volt.

2017. március. 10.

Március 8-án tartotta évzáró taggyűlését Párkányban az MKP helyi szervezete, melyet Környi Zoltán nyitott meg és vezetett. Vendégként köszöntötte Farkas Ivánt, az MKP országos alelnökét, megyei képviselőt, valamint Bolya Szabolcs járási elnököt.