A CSEMADOK Érsekújvári Területi Választmánya, a kéméndi CSEMADOK és Kéménd község szervezésében valósult meg az idei járási dal- és táncünnepély. Június 24-én az Érsekújvári járás folklórcsoportjai a kéméndi tájház udvarán gyülekeztek, itt köszöntötte a vendégeket Barti Éva, a kéméndi alapszervezet elnöke. Kantár Éva, a CSEMADOK Érsekújvári Területi Választmánya elnöke ünnepi beszédében azokra az évekre emlékezett, amikor a járási ünnepséget a Garam ölelte kéméndi szigeten tartották, itt bontogatta szárnyait a CSEMADOK, s itt mutatkoztak be évről évre egymásnak  a hagyományőrző csoportok.

A Garam menti település idén is nagy szeretettel fogadta a Kéméndre érkező csoportokat. A felvonulás egyes állomásainál igazi terülj-terülj asztalkám várta a hagyományőrzőket, akik nótaszóval vonultak végig a falu utcáin. Egy-egy állomásnál pedig népzene és néptánc előadások csalogatták utcára a falubelieket. A kultúrházban megtartott gálaműsoron az ünnepség vendégszereplőinek tapsolhatott a közönség. Kéménd testvértelepüléséről, a székelyföldi Nagybaconból érkeztek a Pásztortűz Néptánccsoport tagjai, akik öt napig élvezhették a kéméndiek vendégszeretetét.

A járási dal- és táncünnepélyen az Magyar Közösség Pártja tisztségviselőit is köszöntötték a szervezők, köztük Farkas Ivánt, az MKP gazdasági alelnökét, Nyitra megyei képviselőt, Szigeti Lászlót, az MKP Országos Elnökségének tagját, Nyitra megyei képviselőt és Bolya Szabolcs járási elnököt, aki köszönetét fejezti ki mindazoknak, akik részesei voltak az ünnepségnek. Elismerését fejezte ki a csoportvezetőknek, akik szabadidejüket feláldozva a magyar kultúráért tevékenykednek. (mkp_éú)

Címkék: Kéménd, Bolya Szabolcs ,