Éberhard, kultúrház – Fellépők:Tihanyi Tóth Csaba (a Barátok közt Novák Lacija)és Bognár Rita - operett és magyar nóta műsora
Csallóköz
Egyházfa, kultúrház, operett melódiákat adnak elő budapesti művészek
Felejthetetlen színházi élményben volt részük mindazoknak, akik 2016. január 22-én, pénteken részt vettek Nyárasdon a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi esten.
A Magyar Kultúra Napját 1989 óta január 22-én ünnepli a világ magyarsága annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát.
A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége január 19-én tartotta ülését Komáromban, a párt járási irodájában.
Január 16-án került sor a VI. Ekeli Magyar Bálra. A bált Török Anikó, a Magyar Közösség Pártja Ekeli Helyi Szervezetének elnöke, járási elnökségi tag nyitotta meg.
Európának és benne Komáromnak, amely határvárosként különleges helyzetben van új kihívásokkal kell szembenéznie.
A Magyar Közösség Pártja 2016. január 12-én (kedden) tartja választásiprogram-bemutatóját Komáromban, a Tiszti Pavilon épületében.
A község polgárai az óév utolsó keddjén Petőfi Sándorra emlékeztek. A koszorúzási ünnepségre a községi hivatal előtti téren lévő Lipcsey György szobrászművész alkotásánál került sor.
A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége december 16-án tartotta ülését Komáromban.