Január 16-án került sor a VI. Ekeli Magyar Bálra. A bált Török Anikó, a Magyar Közösség Pártja Ekeli Helyi Szervezetének elnöke, járási elnökségi tag nyitotta meg. Köszöntőjében elmondta, hogy a bált hat évvel ezelőtt hagyományteremtő szándékkal hozták létre, de e mellett célul tűzték ki falujuk kulturális, közösségi életének felvirágoztatását is, teret adva így számos közösségépítő kezdeményezésnek és rendezvénynek az egész év folyamán. Török Anikó hangsúlyozta: ”újabb harcos, nehéz év vár ránk, a felvidéki magyarságra. Szenteljünk ebben a rohanó, elembertelenedett világban egy kis figyelmet magunkra, mert megmaradásunknak záloga csak a saját kezünkben lehet. Anyanyelvünk, szülőföldünk a Csallóköz nyújtson számunkra olyan támaszt, amely útravalóval vértez fel hétköznapjainkon.” Beszédét végül Wass Albert gondolataival zárta:”… és maradok ez úton, míg csak élek töretlen hittel ember és magyar”, majd megnyitotta a VI. Ekeli Magyar Bált.

A jó hangulat megalapozásához a megnyitót követően a Martosi Hagyományőrző Egyesület csodás koreográfiája, majd a későbbiekben Vadkerti Imre fergeteges fellépése is hozzájárult.

Idén is sor került elismerés átadására. A díjat az előző években átvehették sportolók, versmondók, de kitüntetésben részesültek a község bátor tűzoltói is. Tavaly e kitüntetést egy egészen más dimenzióba helyezték át, mert a rohanó világ és a nem törődés szükségért kiáltott.

Így vált elhatározássá egy nemes szándék, és így díjaztak 2015-ben lányuk nevében egy édesapát és édesanyát, a családban való példaértékű helytállásukért. A hagyományt 2016-ban is folytatták, hogy rámutassanak, mennyi jószívű, kiváló ember van körülöttünk. „Egy szerető, összetartó család nagyon sok mindenre képes: vigasztal, segít, de legfőképpen reményt ad. Egy szerető férj, egy gyengéd gondoskodó feleség, gyermeki kacaj ezt várja mindenki, aki egyszer igába hajtja fejét. Minden szépen indul, az első pillantás, lángra lobbanó szerelem, udvarlás, házasság, boldog ifjú férj és feleség, majd gyermekáldás, egy reményteli boldog család. De az idilli kép egy szempillantás alatt összetörik, az álmok elhalványulnak a remény, az ima, a féltés üti fel a fejét, ha jön a baj a betegség.” De a férj a feleség kitart, KITART, mert tudják, a család segít, a család mindennek az alapja, tudják a hit kegyelem a család áldás a gyermek jövő. Kitartanak, mert ki kell tartaniuk, erőt merítenek egymásból, s gyermekeikből, kik oly sok örömet okoznak, s kiknek mosolya gyógyír minden bajra, fájdalomra. Kitartanak, mert házasságkötésükkor megfogadták: jóban, rosszban, egészségben, betegségben, jólétben és szegénységben.., megfogadták s megtartották. A VI. Ekeli Magyar Bál díjazottjai a példaértékű és önzetlen házastársi összetartásukért Kovács Dezső és Kovácsné Kósa Jutka.

Éjfél után következett a tombolasorsolás csodaszép díjjakkal, a fődíj egy kétszemélyes siófoki hosszú hétvége volt. A díj boldog nyertese Varga Szilvia és kedves férje lett. A vigaszdíj „röfögős” kismalaca minden kedves résztvevőnek BOLDOG, SIKEREKBEN és EGÉSZSÉGBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNT! A mulatság másnap reggel zárult.

A VI. Ekeli Magyar Bál szervezői voltak: Magyar Közösség Pártja, CSEMADOK a VIA NOVA ICS Ekeli Alapszervezetei és az Ekelért Jótékonysági Alap

 

Címkék: Ekel,