Szenc

2016. április. 26.

Az MKP Szenci Helyi Szervezete 2016. április 24-én tartotta tisztújító tagsági gyűlését. Duray Rezső elnök a beszámolójában részletesen elemezte az idei parlamenti választásokat, összehasonlította az előző választások eredményeivel.

2016. április. 7.

A Magyar Közösség Pártja Szenci Járási Elnöksége április 3-án tartotta ülését, amelyet Duray Rezső járási elnök nyitott meg.

2016. február. 22.

Az MKP szenci alapszervezete 2016. február 21-én, vasárnap délután tartotta lakossági fórumát, amelynek keretében Csáky Pál, EP-képviselő dedikálta Bizonytalan idők című könyvét.

2016. január. 30.

Szenc, központi, járási rendezvény – kultúrház nagyterme  Csáky Pál, EP- képviselő bevezetője után - Boráros Imre színház előadásában a Hit és hűség –színpadi játék amit Csáky Pál írt

2016. január. 27.

A Magyar Közösség Pártjának fontos, hogy ne szakadjon el az emberektől és az elképzeléseit, programját minél több emberrel megismertesse. Főleg ez volt a célja a 2016.

2015. december. 7.

December 5-én szombaton, kellemes téli időben tartották a 14. polgármesteri disznótort Szenc főtérén.

2015. december. 2.

Hol? Szenc, Fő tér, a Városi Művelődési Központ előtt
Mikor? 2015. december 5., 9:00-13:00
Duray Rezső járási titkár elérhetősége: +421-903407160.

2015. október. 13.

A Magyar Közösség Pártja Szenci Járási Elnöksége október 11-én tartotta rendszeres ülését Rétén.

2015. október. 12.

Pozsony-megye kezdeményezésére, valamint Szenc város szervezésében az idén is sor került az almanapi bemutatkozásra, ahol városunk szervezetei, hivatalai, cégei és magánszemélyek is bemutathatták, hogy milyen finom sütiket lehet készíteni almából.

2015. szeptember. 3.

Huszonhat kiselsőssel kezdi a tanévet az alapiskola, összesen 189 tanulóval, ami örvendetesen több, mint a tavalyi létszám. Matus Mónika igazgató asszony bemutatta az iskola négy új pedagógusát.