1510cipr

A hazai fiatalság fontosságára felhívó plakátkampányt indított a Via Nova alelnöke. Cziprusz Zoltán kiáll amellett, hogy bekell tartani a felvidéki fiatalok és a jobb megélhetés után vándorló migránsok közötti fontossági sorrendet.

Miközben a Via Nova támogatja az MKP migránsválsággal kapcsolatos petícióját, az ifjúsági szervezet, illetve egyik jelöltje a bevándorlóknál fontosabb hazai ifjúságért emelt szót. Cziprusz Zoltán, a Via Nova alelnöke kampányában arra hívja fel a figyelmet, hogy a migránsok lakhatására és ellátására költött pénzt inkább a munkanélküliséggel, megélhetési gondokkal küzdő, gyakran külföldre kényszerülő fiataljainkra kell fordítani. „Az illegális bevándorlók nagy része gazdasági okokból csörtet végig fél Európán, minél könnyebb megélhetést keresve, miközben itthoni fiataljaink nehezen érvényesülnek, nem találnak munkát, őket mégsem támogatja eléggé az állam. A kormánynak elsősorban nem a gazdasági bevándorlókról kellene gondoskodnia, hanem azokról a fiatalokról, akik itt nőttek fel, ide kötődnek, és idehaza akarnak boldogulni, a szülőföldjükön” – foglalta össze a helyzetet Cziprusz Zoltán.

„A plakátok életszerű, fontos problémára hívják fel a figyelmet. A bevándorlók ilyen támogatása komoly aránytévesztés és rossz üzenet a hazai ifjúság számára” – mondta a Via Nova jelöltje. Véleménye szerint az illegális bevándorlás egyelőre csak az útjába eső országokat, valamint az Európai Unió gazdag, régi tagállamait érinti, ám egész Európára veszélyforrást jelenthet, hiszen az érkezők között olyanok is megbújhatnak, akik nem békés szándékkal jönnek. Ezzel a kihívással vagy az egész földrészünk közösen birkózik meg, vagy az egész földrész bukik bele.

Szlovákia egyelőre csak korlátozottan érintett, az itt élő magyarság viszont – a kormány arroganciája miatt – máris testközelből kénytelen megtapasztalni az illegális bevándorlók jelenlétét. A migránsokat elhelyező hat táborból négyet magyar többségű településen hoztak létre, Bősön ráadásul a helyiek népszavazáson kinyilvánított akarata ellenére. „A parlamentben ülő, illetve oda bejutó magyar képviselőknek mindent meg kell tenniük a táborok bezárásáért a magyarlakta területeken, így Bősön is. A táborokra elköltött pénzt fiataljaink támogatására, itthon tartására kell fordítani” – zárta Cziprusz Zoltán.
-vianova-