Szeptember 11-13. között került megrendezésre a Naszvadi Napok. A háromnapos rendezvény reggel futóversennyel kezdődött. Délután került sor az alapiskola volt diákjainak találkozójára, a 25 éves szabadidőközpont ünnepségére, az ünnepi önkormányzati ülésre, amelyet Haris József, a község polgármestere (független) vezetett. Este a főtéri nagyszínpadon a helyi előadók léptek fel, amely nagy sikert aratott. A Naszvadi Napok másnapján volt kézilabda torna, fotókiállítás a naszvadi találkozókról, dokumentumfilm-vetítés, futballmérkőzések és főzőverseny is. Ez utóbbin részt vett a Magyar Közösség Pártja Naszvadi Helyi Szervezetének csapata is Takács Zoltán és Bencsik Csaba vezetésével. A főzőcsapat kétféle étel elkészítését is vállalta, az „MKP-gulyást” és az „MKP-pacalt”. Mindkét étel nagyon finomra sikeredett és nagyon gyorsan kiürültek a bográcsok. A nap folyamán megkoszorúzták a Naszvadiak Emlékművét, ahol az MKP Naszvadi Helyi Szervezete is elhelyezte a megemlékezés virágait Becse Norbert helyi elnök, járási elnökségi tag, megyei képviselő vezetésével. A rendezvény másnapja táncmulatsággal zárult. A Naszvadi Napok rendezvénysorozata ünnepi gálaműsorral zárult. A Naszvadi Napok szervezője Naszvad Község Önkormányzata volt.