Huszonhat kiselsőssel kezdi a tanévet az alapiskola, összesen 189 tanulóval, ami örvendetesen több, mint a tavalyi létszám. Matus Mónika igazgató asszony bemutatta az iskola négy új pedagógusát.

A megnyitón részt vettek az iskolatanács tagjai, Németh Gabriella, Pozsony megye alelnöke és Duray Rezső, a helyi és járási MKP elnöke is. A kis ünnepség végén – mivel senkinél „nem tört el a mécses“ – a kiselsősök csoki ajándékot kaptak.

Szeptember másodikán 126 diák és 17 tanár kezdte meg ünnepélyes keretek közt a 2015/2016-os tanévet a Szenczi Molnár Albert Gimnáziumban és a Magyar Tanítási Nyelvű Szakközépiskolában. Az iskola krónikáját 13 gimnazista és 18 szakközépiskolás (óvodapedagógia és nevelői, valamint vállalkozói szakos) elsős látta el kézjegyével, és emléklapot vett át Németh Gabriellától, Pozsony megye alelnökétől. A tanév újdonsága, hogy az óvodapedagógia és nevelői szakon esti tagozat is nyílt. A kétéves képzést szeptemberben 27 felnőtt diák kezdi el.

1509_sze1 1509_sze2 1509_sze3 1509_sze4