Az Európai Parlament LIBE (Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi) szakbizottsága ma elsöprő többséggel jóváhagyta Csáky Pál „Sokszínű Európa” c. projektjét, így az Európai Bizottság júniusi pozitív szakmai elbírálását követően a projekt ma megkapta a politikai támogatást is. A javaslat szerint 2 millió eurót lehet majd lehívni különféle kisebbségi programok finanszírozására.

A végső áldást az EP plenárisa adja decemberben. Az uniós költségvetésbe bekerülő projektekből lehívható pénzeket 2016-ban az Európai Bizottság hirdeti meg pályázat formájában.

A javaslat lényege, hogy olyan többnyelvű helyi és regionális programok kapjanak támogatást, ahol a nemzeti kisebbségek hátrányos helyzetben vannak. A pályázat a különböző népcsoportok együttélési feltételeit hivatott javítani, ezen belül is elősegítve a kisebbségben élő nemzetek kulturális és nyelvi identitásának megőrzését. A projekt értelmében önkormányzatok, civil szervezetek, ifjúsági szervezetek, iskolák, illetve a magánszektor képviselői pályázhatnak különböző események, rendezvények megszervezésére, amelyek célja helyi és regionális szinten a sokszínűség fenntartása és a diszkrimináció felszámolása.

Csáky Pál brüsszeli képviselői irodájának sajtóközleménye