Ökumenikus istentisztelet a református templomban
2015. augusztus 20-án a református templomban ökumenikus istentisztelettel emlékeztünk Szent István király életére, munkásságára. Hozzánk szóló üzenete, hogy merjük, akarjuk anyanyelvünket, kultúránkat vállalni, tovább adni az utánunk jövő nemzedéknek, hogy még további ezer évig otthon lehessünk a Kárpát-medencében.
Igét hirdettek: Orémus Zoltán református esperes, Bodnár Noémi református lelkész, Pásztor Zoltán római katolikus püspöki helynök, Banyko Attila római katolikus lelkész, Jáger Róbert görög katolikus püspöki titkár.

Nemzeti összetartozás – Szent István szellemében
Augusztus 23-án, az Aranyszarvas Panzióban államalapító királyunkra, Szent Istvánra emlékeztünk. A rendezvény védnöke, már második alkalommal Csáky Pál EU-képviselő volt, aki ünnepi beszédét az istváni mű 3 pillérére építette. Az államrendszer létrehozása az összetartozást, a megmaradást alapozta meg. Az egyházi struktúrák a műveltség, a civilizáció, a kultúra, a nyelv felvirágzását eredményezték. A jog, és a törvényesség biztosítása, az állam és az állampolgárok jó viszonyának feltétele.
Szénási Lajos konzul tolmácsolta Szesztay Ádám főkonzul és a magyar nép üdvözletét.
Felléptek: a Szent István Kórus, az Őszirózsa Hagyományőrző Csoport, A Csermely Kórus, a Laudate Dominum énekkar, Kövesdi Szabó Mária és Pólos Árpád. A műsor keretében Kováts Marcel tárogatózott.
A rendezők emléklapokat adtak át néhány legtöbbet cselekvő kassainak.