Augusztus 23-án Gútán a Szent Rozália parkban került megrendezésre a Szent István-napi ünnepség. Az ünneplő közösséget Samu István helyi önkormányzati képviselő, a Kultúra és Kulturális Örökség Bizottság elnöke – a Magyar Közösség Pártja országos elnökségi tagja, járási alelnök köszöntötte. Ünnepi beszédet Duray Miklós egyetemi docens, közíró mondott. A kultúrműsorban közreműködtek a művészeti alapiskola növendékei és a Kis-Duna-ág énekkar. A koszorúzáson az MKP Gútai Helyi Szervezete is elhelyezte a megemlékezés virágait Koczkás Beáta helyi elnök vezetésével. A rendezvényen részt vett a város polgármestere, Horváth Árpád (MKP) és Gyarmati Tihamér, az MKP járási elnöke, megyei képviselő is. A Szent István-napi ünnepség a Kicsi Hang Együttes koncertjével ért véget. Az ünnepség szervezője Gúta Város Önkormányzata volt.