A Szent István-napi ünnepség Ekelen augusztus 23-án délelőtt szentmisével kezdődött a helyi Szent Ágoston római katolikus templomban, ahol megszentelték az aratási koszorút és az otthonról hozott kenyereket. Az ünnepség délután a Nappali Bár kerthelyiségében folytatódott, ahol a résztvevőket Török Anikó, a Magyar Közösség Pártja Ekeli Helyi Szervezetének elnöke, járási elnökségi tag köszöntötte. Az üdvözlést követően a Szentpéteri Csemadok Színjátszó Csoport fellépése következett Szentpéteri lakodalmas címmel, melyben a „vőfíny uram” Gyarmati Tihamér, az MKP járási elnöke, megyei képviselő volt. A fellépők igazi lakodalmas hangulatot varázsoltak, amelyhez a helyiek is hozzájárultak, hiszen harapnivalóról és frissítőről is gondoskodtak. A rendezvény záró része az augusztusi vigadalom volt, melyhez a zenét ifj. Szuri Gábor szolgáltatta. A rendezvényen részt vett a község polgármester asszonya, Fekete Ivetta (független) is. A rendezvény szervezői az Ekelért Jótékonysági Alap, a Magyar Közösség Pártja, a Csemadok és Via Nova Ifjúsági Csoport Helyi Szervezetei voltak.