Augusztus 20-án Naszvadon a helyi római katolikus templomban a szentmise keretén belül Szent István napján került sor az új kenyér megszentelésre. A jelenlévőket Becse Norbert, az MKP Naszvadi Helyi Szervezetének elnöke, járási elnökségi tag, megyei képviselő köszöntötte, aki ünnepi beszédében államalapító Szent István királyunkat méltatta. Az ünnepi szentmisén részt vett a község polgármestere, Haris József (független) is. Az ünnepi műsorban felléptek az alapiskola diákjai: Csontos Eszter, Lalák Anna, Szűcs Mónika, Szabó Júlia, Pastorek Veronika, Bánházi Dóra, Kis Richárd, valamint Oriško Klára és Becse Szabó Ilona. A megemlékezés nemzeti imánk, a himnusz eléneklésével ért véget. Az ünnepség szervezője a Magyar Közösség Pártja Naszvadi Helyi Szervezte volt, társszervezői a helyi Magyar Tannyelvű Alapiskola, a helyi Nyugdíjasklub és a Csemadok helyi alapszervezete.

***
Augusztus 21-én Szent István-napi ünnepséget tartottak Naszvadon. Az ünnepség szónoka Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára volt. A kultúrműsor fellépett Lábsky Olivér, Nagy Krisztina, Nagy Haris Krisztina, Nagy Csaba, Vecsey Lajos, a Búzavirág énekkar, Bánházi Dóra, Szabó Júlia, Kis Richárd, Lalák Anna és Szűcs Mónika. Az ünnepségen részt vett a község polgármestere, Haris József (független), valamint Becse Norbert, a Magyar Közösség Pártja Naszvadi Helyi Szervezetének elnöke – járási elnökségi tag, megyei képviselő is. Az ünnepség szervezői a Naszvadiak Polgári Egyesülete, a helyi magyar tannyelvű alapiskola és a Csemadok helyi alapszervezete voltak.

[pe2-gallery album="http://picasaweb.google.com/data/feed/base/user/103442739634430274459/a…" ]