Szőgyénben (Érsekújvári járás) Szent István napi ünnepséget tartott augusztus 18-án a Magyar Közösség Pártja. Az ünnepi szónok Berényi József MKP-elnök volt, fellépett Mága Zoltán hegedűművész.

Az ünnepség a község Nagyboldogasszony templomában szentmisével kezdődött, ezt Dr. Farkas Zsolt plébános celebrálta, megáldva a Nemzet Kenyerét is. A résztvevőket Berényi Kornélia cserkész üdvözölte, köztük Czimbalmosné Molnár Évát, Magyarország nagykövetét, Berényi Józsefet, a Magyar Közösség Pártjának elnökét, Szigeti Lászlót, az MKP érsekújvári járási elnökét, Vígh Gábor polgármestert, valamint az MKP elnökségének tagjait. Üdvözlő beszédet mondott Varga Lajos, a Jedlik Ányos Szikvízgyártók Lovagrendének vezetője is.

Berény József beszédének elején Szent István nagyságára emlékeztetett: „Történelmünk tele van fényes, de sikertelen vállalásokkal, de Szent Istvánnak sikerült az, amit végre akart hajtani. Otthont teremtett a magyarság számára, megtalálta azt az állami formát, amely lehetővé tette a magyarok fennmaradását, és mindenki másnak is az akkor Kárpát-medencében, aki elfogadta az akkor állami előírásokat.” Az MKP elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy nem igazak az ezer éves elnyomásról szóló híresztelések, ugyanis István király a más nemzetiségek megőrzésének, megbecsülésének és segítésének elve mentén hozta létre államát.

Berényi József hangsúlyozta, jelenünk számára is példa Szent István műve.  „Szent Istvánnak sikerült megtalálnia azt az államformát, azt a jogi rendszert, aminek köszönhetően itt a Kárpát-medencében ez az állam stabilizálódott. Ellent tudtak állani a belső és külső ellenségnek, nyomásnak, pusztításnak. Háromszáz év után is voltak fényes időszakok, például Mátyásé, a Hunyadiaké, a Jagellóké. Olyan megoldást talál Szent István, amit végül is mindenki elfogadott.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül Szent István ünnepén sem a számunkra kedvezőtlen népszámlálási eredményeket. 2011-ben 110 ezerrel voltunk kevesebben, mint húsz évvel ezelőtt. Nekünk is meg kell találnunk azokat a kereteket, hogy Szlovákián belül, az ország határainak tiszteletben tartásával meg tudjuk őrizni magyarságunkat, és tudjuk fejleszteni régióinkat.  Ehhez hasonló bölcsességre, előrelátásra, elszántságra és bátorságra is szükség van, mint amilyennel Szent István rendelkezett.  A magyar történelemben számos személyiségére felnézhetünk. Kellenek a példák, amelyek megmutatják, hogy van lehetőség a továbblépésre, nem kell beletörődni abba, ami ma rossz. A kérdés csak az, hogy van-e bátorság, összetartás, elszántság és alázat – ahogy Szent István írta intelmeiben –, hogy mindezt felvállaljuk.”

Berényi József emlékeztetett arra, hogy Európában azok a kisebbségek, nemzeti közösségek maradtak talpon, amelyeknek van önkormányzatuk. Az MKP elnöke úgy látja, hogy a jól működő helyi önkormányzataink és az állam közé kell nekünk egy olyan önkormányzatiság, amely lehetővé teszi a megmaradásunkat – ez a tömbmagyarságban élők számára a területi önkormányzatiság, a szórványban élők számára pedig kulturális és oktatási önkormányzás lehet.  „Szükség van arra, hogy megerősítsük a szíveket és lelkeket, hogy megvan ebben a közösségben az az erő, amellyel – békés úton, a parlamentáris demokrácia lehetőségeit kihasználva – kiharcolja magának a megmaradás kereteit” – mondta Berényi József.

Az ünnepi beszéd után következett Mága Zoltán hegedűművész és a Primarius Kamarazenekar koncertje. A teltházas közönség vastapssal köszönte meg fellépésüket.  A rendezvény a Himnusz eléneklésével fejeződött be. (on)