A Magyar Közösség Pártja Komáromi Járási Elnöksége február 24-én tartotta ülését Komáromban a párt járási irodájában. Az elnökségi ülést Gyarmati Tihamér járási elnök nyitotta meg, aki üdvözölte az elnökség megjelent tagjait, valamint Berényi József országos elnököt. A járási elnökség tudomásul vette a beszámolókat, majd kiértékelte a tisztújító Komáromi Járási Konferenciát, amelyet 2015. február 14-én tartottak Ógyallán. A tisztújító járási konferencia megválasztotta a járási elnököt: Gyarmati Tihamért (Szentpéter) és a járási elnökség tagjait: Basternák Ildikót (Ógyalla), Becse Norbertet (Naszvad), Domin Istvánt (Izsa), Dolník Tibort (Bátorkeszi), Egri Juditot (Csicsó), Horváth Árpádot (Gúta), Samu Istvánt (Gúta), Szabó Olgát (Path), Szalay Rozáliát (Kolozsnéma), Török Anikót (Ekel), Varga Pétert (Karva) és Viola Miklóst (Gúta). Az elnökségi ülésen megválasztották a járási alelnököt Samu István személyében, aki tagja az országos elnökségnek. A járási elnökség továbbra is Hutter Máriát javasolja a párt járási titkárának. Az elnökség megvitatta és megtárgyalta az MKP Országos Tanácsa által feloszlatott komáromi helyi szervezet helyzetét és a helyi szervezet újjászervezésévnek előrelátható menetét. A határozatok elfogadása után a járási elnökség ülése Gyarmati Tihamér elnök zárszavával ért véget.

1502_kn17c 1502_kn17b 1502_kn17a