Magas részvétel mellett zajlott az MKP Nagymihályi járási konferenciája. A találkozót április 29-én tartották a Nagykaposi Művelődési Központ nagytermében. 48 küldöttből 44-en vettek részt a tanácskozáson, képviselve az Ung-vidék MKP-s helyi szervezeteit. A gyűlés fő napirendi pontja a járás parlamenti képviselőjelöltjeinek megválasztása volt.

A dobóruszkai Fulajtár Bernát, hivatásos nagyvőfély, versmondó köszöntőjét követően a konferenciát Mihók Gábor járási elnök nyitotta meg. Üdvözölte az egybegyűlteket és a vendégeket: Zachariás Istvánt, Kassa megye alelnökét és Köteles Lászlót, az MKP Országos Elnökségének tagját, majd megtörtént a napirendi pontok elfogadása, valamint a bizottságok megválasztása. Ezután politikai beszámolók hangzottak el. Köteles László az aktuálpolitikai helyzet ismertetése után a 2016-os parlamenti választások jelentőségét hangsúlyozta, majd rámutatott a kárpátaljai magyarság nehéz helyzetére, kiemelve a szolidaritás, a mindennemű segítségnyújtás fontosságát. Javasolta, hogy a határmenti régió községei építsenek ki testvértelepülési kapcsolatokat a szomszédos kárpátaljai településekkel. Zachariás István miután beszámolt a Kassa megyét érintő aktualitásokról, a 2016-os parlamenti választás kapcsán többek között felhívta a konferencia résztvevőinek figyelmét, hogy olyan jelöltekre van szükség, akik számára nem a személyes ambíciók a fontosak, hanem a közösségi érdek. Mihók Gábor beszédében szólt a tavalyi választások eredményeiről Ung-vidéki szempontból, majd ismertette az elmúlt időszak politikai történéseit a régióban.

A járási elnök helyzetértékelését követően a küldöttek megszavazták a Nagymihályi járás képviselőjelöltjeit az MKP 2016-os parlamenti választási listájára. A sorrend a következőképen alakult: Mihók Gábor közgazdász, az MKP Nagymihályi járási elnöke, nagykaposi önkormányzati képviselő, Barkó Attila mérnök, nagykaposi önkormányzati képviselő, a városi MKP helyi szervezetének elnöke és Czap Lídia, Mátyócvajkóc község polgármestere. A konferencia a határozati javaslat elfogadása után a zárszóval ért véget, majd hosszan tartó baráti beszélgetés következett.