A falunap első napját a kiállítások megnyitója jellemezte: alapiskolások fotómunkái, az Ógyallai Művészeti Aalpiskola növendékeinek képzőművészeti kiállítása, a helyi kultúrház mellett működő kézimunkakör kiállítása, Klotton Gábor kaktuszkiállítása, Pinke Erika puzzle képei. A helyi kultúrházban bemutatásra került a Kis herceg című mesejáték. A rendezvényen részt vett Becse Norbert, az MKP járási elnökségi tagja, megyei képviselő is.

A falunap másnapjának délelőttjén a sporté volt a főszerep: röplabda, labdarúgás, élő csocsó és a Szürke Farkas Íjászcsoport bemutatója adta meg a hangot. Délelőtt még a főzőverseny is kezdetét vette. Délután a katolikus templomban megtartott ökumenikus istentisztelet után került sor Pándy Lajos emléktáblájának leleplezésére. Az ünnepségen részt vett az MKP Perbetei Helyi Szervezetének több tagja és tisztségviselője Zsitva Norbert elnök, helyi önkormányzati képviselő vezetésével, valamint Gyarmati Tihamér járási elnök, megyei képviselő és Samu István országos elnökségi tag, járási alelnök is. A falunap ünnepélyes megnyitóját a szabadtéri színpadon Koša József polgármester (Most-Híd) tartotta. A kultúrműsor fellépői a helyi óvodások és alapiskolások, a Napraforgó Gyermek Néptáncegyüttes, az Árvalányhaj Népdalkör, a Margaret Mazsorett- és Táncklub, az Eszterlánc Néptánccsoport, a Picehelyi ugráló köteles csoport volt. A sztárvendégek, Varga Ferenc és Balássy Betty Magyarországról érkeztek. A falunap az utcabállal zárult, melyhez a talpalávalót a Dimenzio zenekar biztosította. A szervező Perbete Község Önkormányzata.