Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke hivatalos szlovákiai látogatása során felkereste a Magyar Közösség Pártjának székházát, ahol tárgyalást folytatott a párt vezetőivel.

Az MKP részéről Bárdos Gyula elnökségi tag és Őry Péter önkormányzati alelnök tárgyalt Németh Zsolttal. A felek értékelték a közelmúlt aktuális politikai és társadalmi eseményeit, majd tárgyalásukról tájékoztatták a sajtót.

Németh Zsolt a visegrádi országok parlamenti külügyi bizottságainak vezetőinek találkozójára érkezett Pozsonyba, és a hagyományos magyar-magyar kapcsolattartásnak megfelelően folytatott tájékoztató jellegű tárgyalást az MKP-val. Szlovákia és Magyarország közötti viszonyának szempontjából rendkívül fontosnak tartja, hogy Szlovákia végre ne akadályozza a magyar állampolgárságot felvenni szándékozó személyeket. Mint tájékoztatott, eddig a Kárpát-medencében már 700 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.
Német Zsolt gratulált az MKP sikeres szerepléséhez az önkormányzati választásokon, és érdeklődéssel fogadta az MKP által a közelmúltban vitára bocsátott „A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei” című dokumentumot. Meggyőződését fejezte ki, hogy ez jelentős lépés Dél-Szlovákia gazdasági felzárkózása és a Szlovákiában élő magyarság szülőföldjén való megmaradása szempontjából. Az MKP ezen a téren is számíthat a magyarországi kormányzati és parlamenti szervek támogatására. (on)

nemeth_2 nemeth_3 nemeth_zsolt_mkp