Kozsnéma

A Magyar Közösség Pártja Kolozsnémai Helyi Szervezete január 28-án tartotta évzáró taggyűlését, melyet Szalay Rozália elnök, járási elnökségi tag, a község polgármester asszonya nyitott meg. A megnyitó után a helyi szervezet elnöke beszámolójában értékelte az elmúlt év történéseit, az elért választási eredményeket, és felvázolta a helyi szervezet idei évi munkatervét, majd polgármesterként megtartotta az önkormányzati beszámolót is. A gazdasági beszámolót Nagy Laura pénztáros terjesztette elő. Az évzáró taggyűlés vendége volt Petheő Attila járási elnök, megyei képviselő, valamint Bölcs József járási elnökségi tag, akik beszámoltak az MKP Komáromi Járási Elnöksége és a Nyitrai Kerületi Önkormányzat tevékenységéről. A vitában szó esett a település történéseiről, az aktuális politikai helyzetről, valamint a tavalyi évi választásokról, és azon belül is a helyhatósági választásokon elért eredményekről. A határozat elfogadását követően a taggyűlés Szalay Rozália elnök zárszava után kötetlen beszélgetéssel ért véget.

150129_kolozs2 150129_kolozs1

Gellér

A Magyar Közösség Pártja Gelléri Helyi Szervezete is január 28-án tartotta évzáró taggyűlését, melyet Rácz László elnök, a község polgármestere nyitott meg. A megnyitó után került sor a beszámolókra. A helyi szervezet elnöke az elmúlt év történéseit, választási eredményeit és a helyi szervezet idei évi munkatervét ismertette, majd polgármesterként megtartotta az önkormányzati beszámolót is. A gazdasági beszámolót Újlaky Lajos pénztáros tartotta. Az évzáró taggyűlés vendége volt Bölcs József járási elnökségi tag, aki beszámolt az MKP Komáromi Járási Elnöksége tevékenységéről. A vitában szó volt az elmúlt évi választásokról: köztársasági elnöki, európai parlamenti és helyhatósági, valamint a jelenlegi politikai helyzetről. A legaprólékosabb vita a helyhatósági választások kapcsán alakult ki. A taggyűlés a határozat elfogadása után Rácz László elnök zárszavával ért véget.

150129_geller1 150129_geller2

Hetény

Január 28-án megtartotta évzáró taggyűlését a Magyar Közösség Pártja Hetényi Helyi Szervezete, melyet Szalai Miklós elnök nyitott meg. A megnyitó után került sor a beszámolókra. Az elnöki beszámolóban a tagság tájékoztatást kapott az elmúlt év történéseiről, a településen elért választási eredményekről, majd megismertet az ez évi munkatervet. A gazdasági beszámolót a pénztáros betegsége miatt az elnök terjesztette elő. Az önkormányzati beszámolót a helyi önkormányzat képviselői tartották. Az évzáró taggyűlés vendége volt Petheő Attila járási elnök, megyei képviselő, valamint Szabó Olga járási elnökségi tag, megyei képviselő, akik beszámoltak az MKP Komáromi Járási Elnöksége és a Nyitrai Kerületi Önkormányzat tevékenységéről. A vitában az aktuális politikai helyzetről és az elmúlt év eseményeinek megvitatásáról volt szó. A taggyűlés a határozat elfogadása és Szalai Miklós elnök zárszava után kötetlen beszélgetéssel ért véget.

Lakszakállas

A Magyar Közösség Pártja Lakszakállasi Helyi Szervezete szintén január 28-án tartotta évzáró taggyűlését, melyet Kucsora István elnök nyitott meg. A megnyitó után a helyi szervezet elnöke beszámolójában az elmúlt év történéseit, választási eredményeit és a helyi szervezet idei évi munkatervét ismertette, majd alpolgármesterként megtartotta az önkormányzati beszámolót is. A gazdasági beszámolót Farkas Béla pénztáros tartotta. Az évzáró taggyűlés vendége volt Samu István országos és járási elnökségi tag, valamint Koczkás Beáta járási alelnök, akik beszámoltak az MKP Országos Elnöksége és Komáromi Járási Elnöksége tevékenységéről. A vitában a helyi szervezet részletesen elemezte a tavalyi évi helyhatósági választások eredményét. A taggyűlés a határozat elfogadása után Kucsora István elnök zárszavát követően kötetlen beszélgetéssel ért véget.

150129_laksz1 150129_laksz2

Bátorkeszi

A Magyar Közösség Pártja Bátorkeszi Helyi Szervezetének évzáró taggyűlésére is január 28-án került sor. Dolník Tibor elnök, járási elnökségi tag nyitott meg az ülést. Beszámolójában az elmúlt év történéseit, választási eredményeit és a helyi szervezet idei évi munkatervét ismertette. A gazdasági beszámolót Mészáros Andrea pénztáros, az önkormányzati beszámolót Labancz Roland polgármester (MKP-Most-Híd) tartotta. A taggyűlés vendége volt Gyarmati Tihamér járási alelnö, megyei képviselő, aki beszámolt az MKP Komáromi Járási Elnöksége és a Nyitrai Kerületi Önkormányzat tevékenységéről. A vitában szóba kerültek az elmúlt évi választások és a jelenlegi politikai helyzet. A taggyűlés a határozat elfogadása után Dolník Tibor elnök zárszavával ért véget.

Szilas

A Magyar Közösség Pártja Szilasi Helyi Szervezete ugyancsak január 28-án tartotta évzáró taggyűlését, melyet Szukola István elnök nyitott meg. Beszámolójában az elmúlt év történéseit, választási eredményeit és a helyi szervezet idei évi munkatervét ismertette, majd önkormányzati képviselőként megtartotta az önkormányzati beszámolót is. A gazdasági beszámolót Barthalos Katalin pénztáros terjesztette elő. Az évzáró taggyűlés vendége volt Samu István országos és járási elnökségi tag, valamint Koczkás Beáta járási alelnök, akik beszámoltak az MKP Országos Elnöksége és Komáromi Járási Elnöksége aktuális tevékenységéről. A vitában szó volt az elmúlt évben elért választási eredményekről, azon belül is a helyi önkormányzati választásokon elért eredményről, valamint a jelenlegi politikai helyzetről. A taggyűlés a határozat elfogadása után Szukola István elnök zárszavát követően kötetlen beszélgetéssel ért véget.

150129_szilas1 150129_szilas2