AZ MKP Beszéljük meg címmel meghirdetett fórumára a Nagymagyari helyi szervezet elnöksége is meghívta a járás parlamenti képviselőjelöltjeit. A találkozóra, amelyre meghívást kaptak a felső-csallóközi régió polgármesterei, az MKP helyi szervezeteinek elnökei és tagjai , a helyi kultúrházban került sor 2015. június 4-én. Őry Péter, az MKP közigazgatási alelnöke bemutatta A szlovákiai magyar közösség megmaradásának és gyarapodásának, valamint Dél-Szlovákia gazdasági felzárkóztatásának intézményi feltételei című dokumentumot, amelynek hatására értékes hozzászólások és vélemények hangzottak el a résztvevők részéről. Nagymagyaron - a környéken lévő településekhez hasonlóan - már erős az asszimiláció, sok magyar szülő szlovák oktatási nyelvű iskolába íratja gyermekét, a munkahelyteremtések hiánya miatt csökken a foglalkoztatottság, a fiatal generációnak pedig nincs jövőképe. Ezek voltak a főbb témák, amelyekkel kapcsolatban véleményt formáltak az érdeklődők. Menyhárt József járási elnök azt hangsúlyozta, az iskola a település lelke. Az anyanyelven való tanulás, művelődés a megmaradásunk biztosítéka. Egyúttal kifejezte örömét a helyi alapiskola tanulói által készített képzőművészeti alkotások, rajzok kiállítása láttán, amelyek a kultúrház falait díszítették. Szó volt a fórumon a roma kérdésről, hiszen a településen a legutóbbi népszámlálási adatok szerint 649 roma származású lakos él. Tóth Ernő parlamenti képviselőjelölt pedig a falvak gazdasági helyzetének állapotáról beszélt. Véleménye szerint sürgős lenne a beruházások fejlesztése, a kisvállalkozások segítése, ami garancia lenne az új munkahelyek megteremtésére. A felszólalók azt kérték az MKP képviselőjelöltjeitől, a hazai médiákon keresztül hozzák az emberek tudomására az MKP által kidolgozott dokumentumot, tegyék lehetővé, hogy minél szélesebb körben megismerhessék a koncepciót. A fórum végeztével Stercel Olivér, az MKP helyi szervezete nevében mind a helyieknek, mind a környékbeli településekről érkezett vendégeknek köszönetet mondott az érdeklődésért. A felsőpatonyi helyi szervezet képviseletében Székely István és Világi-Zemes Júlia is részt vett a beszélgetős esten, aki egyben parlamenti képviselőjelölt is. Az MKP dunaszerdahelyi járási jelöltjei legközelebb 2015. június 10-én, Dunaszerdahelyen tartanak hasonló fórumot. (bi)