Kolozsvárott tartja ma és holnap 12. kongresszusát a Románia Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A tanácskozást meghívott vendégként Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke is köszöntötte.

Az RMDSZ kongresszusát köszöntötte az Európai Néppárt és további romániai, magyarországi pártok képviselői, valamint a határon túl élő magyarok is. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a Magyar Közösség Pártja régi partnere a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek.

„Egymásra odafigyelünk, és egymás törekvéseit erősítjük”.
Berényi József MKP-elnök beszédének elején elmondta, ha barátaival, munkatársaival Erdélybe utaznak, úgy érzik, mintha otthonról hazafelé tartanának. Azért is, mert sorstársak találkoznak egymással, akik egyformán értik a többségi politika és a magyarországi pártok üzeneteit is. „Számunkra a párbeszédnek nem csak arról kell szólnia, hogy mi mit tudunk tenni Romániáért, Szlovákiáért, Szerbiáért, hanem arról is, hogy mit hajlandó értünk tenni Románia, Szlovákia és Szerbia" - mondta Berényi József. Rámutatott, hogy 25 évvel a rendszerváltás után és mintegy 10 éve az Európai Unió tagjaként még ma sem kielégítő a helyzetünk. A többségi politika a számbeli kisebbségekkel szembeni elvárásait hangsúlyozza, és egyre kevésbé érdekli, hogy ők mit is szeretnének magunknak kivívni. Az MKP elnöke hangsúlyozta, hogy nem könnyű a sorsunk, hiszen a felvidéki magyarságot jelentős asszimiláció és elvándorlás sújtja. Úgy látja, szükség van közös fellépésekre az európai intézményeken belül az önkormányzatiság modelljeinek átültetése érdekében. Hangsúlyozta, hogy a határok tiszteletben tartása mellett így valósulhat meg identitásunk megőrzése, kerülhet sor a gazdasági felzárkóztatásra és a tényleges közép-európai harmonikus együttlét jövőbeni alapjának megteremtésére. Berényi József nem titkolta, hogy egy dologban irigyen tekint az erdélyi magyarság helyzetére, hiszen ott legalább magyar vonalon erről a kérdésről konszenzus alakult ki.
Az MKP elnöke a jelenlévőket április 30-ára Dunaszerdahelyre is hívta, ahol a DAC-stadionban először mérkőznek meg egymással az erdélyi és a felvidéki futballisták. „Mindenki győztese lesz ennek. Itt azt kívánom magunknak, hogy győzzön az erdélyi magyarság, győzzön a felvidéki magyarság és győzzön a megmaradás politikája” – zárta szavait Berényi József.

*

Orbán Viktor magyar miniszterelnök ünnepi szavait Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes tolmácsolta, majd saját meglátásait is megosztotta a hallgatósággal. Nem rejtette véka alá, hogy csalódott amiatt, hogy Romániában még ma is gondot okozhat a kétnyelvű táblák ügye, vagy egy másik ország himnuszának az éneklése. A legnagyobb gondot abban látja, hogy a Romániában élő magyarság autonómiatörekvéseit egy hivatalos romániai dokumentum biztonsági veszélyként kezeli. „Az erdélyi magyarság soha nem tűzött a zászlajára olyat, amely ne volna összhangban az EU-tagsággal. Nekünk is jár az, ami Európában másoknak jár. A kisebbségi jogok emberi jogok a közösség szintjén, az emberi jogok tekintetében nincs alku” - mondta Semjén. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon teljes konszenzus van arról, hogy jár a magyar állampolgárság minden magyarnak, az állampolgárság és a szavazati jog elválaszthatatlan, és az autonómiára joga van a magyar közösségeknek.

Az MKP sajtóosztálya