Február 16-án tartotta évzáró, küldöttállító, valamint jelölő taggyűlését az MKP Andódi Helyi Szervezete, melyet Czuczor Mária, a szervezet elnöke, s egyben a község polgármestere nyitott meg. Vendégként köszöntötte Szigeti Lászlót, az MKP Országos Tanácsának elnökét, egyben járási elnököt, Farkas Iván országos alelnököt és Nagy Tibort, a járási elnökség tagját. Ezt követően beszámolt a helyi szervezet elmúlt időszakban kifejtett tevékenységéről, értékelte a helyi önkormányzati választások eredményeit, valamint beszámolt a községben folytatott önkormányzati munkáról és a további lehetőségekről, célokról. Az ülésen megválasztották a járási konferencia küldötteit, akik a konferencián a szervezetet képviselik majd, és javaslatokat tettek a parlamenti képviselőjelöltek személyére is. Az évzáró taggyűlés vendégei felszólalásukban elismerően beszéltek a községben folytatott munkáról, sok sikert kívánva a folytatáshoz. Beszámoltak a tagságnak az aktuális politikai helyzetről, valamint a kerületi önkormányzatban kifejtett munkáról és a jövőben ránk váró legfontosabb feladatokról. A tartalmas vita és a zárszó után az est kötetlen beszélgetéssel folytatódott.

Bolya Szabolcs

andod_6 andod_5 andod_4 andod_3 andod_2 andod_1