Nagy Józseffel, a Most-Híd EP-képviselőjelöltjével együtt (a választási listák kettes számú indulói) meghívást kaptunk a minap a Pátria Rádió Délidő című vitaműsorába, hogy a választási programról beszélgessünk, és elemezzük az eltelt időszakot. Szívesen vitáztam volna a korábbi környezetvédelmi miniszterrel a környezetvédelemi tárca európai uniós forrásainak felhasználásáról. Ő ugyanis szolgálati idejét éppen a jelzett uniós időszak vége felé töltötte be. Megtudhattuk volna, vajon mi az oka annak, hogy a csatornahálózatok építése, az árvízvédelem, a hulladékgazdálkodás és a megújuló energiaforrások hasznosítása terén miért is részesültek Szlovákia déli járásai hátrányos megkülönböztetésben, miért jutott régiónkba csupán a források töredéke. Az EU fejlesztési alapjainak felhasználásával kapcsolatban bizonyára a hallgatók is kíváncsiak lettek volna a korábbi tárcavezető magyarázatára, hiszen létezik olyan szakmai elemzés, mely Dél-Szlovákia súlyos megkülönböztetéséről árulkodik.

Szívesen rákérdeztem volna arra is, hogy ha a nagyszarvai, magánkézben levő nyugdíjasotthon állami vagy megyei támogatása rendben van, az alsószeli nyugdíjasotthon - mint közintézmény - állami forrásokkal való 2013. november 8-i támogatása miért eredendő bűn? Csak nem azért, mert azt Berényi József, az MKP elnöke közbenjárásával sikerült megmenteni? Így a lakók, mintegy hatvan nyugdíjas, nem kerültek az utcára, továbbra is az otthonban élhetnek.

De elmagyarázhattam volna azt is, hogy a szinte fél éve húzódó megyei szintű politikai tárgyalások eredménye, hogy Nyitra megyében az egészségügyi és a vagyongazdálkodási szakbizottság elnöki tisztségét az MKP képviselői töltik be. Ezzel végre Nyitra megyében is a többi megyében megszokott tisztségekhez jutott az ellenzék. Jelentősége, hogy a megye öt egészségügyi intézménye közül négy a magyarok által sűrűn lakott déli járásokban található, így az itt élők érdekében tehetünk majd többet, egy érzékeny területen, az egészségügyben.

A stúdióvita meghiúsult, annak ellenére, hogy a vitaműsor szerkesztője a szombati élő adás mellett felkínálta a munkanapok valamelyikén történő felvételt is. Nagy Józsefnek a felkínált időpontok közül egyik sem felelt meg, nem kerül sor tehát a választási kampány előtti közös stúdióbeszélgetésre. Kár. Talán majd máskor…

Farkas Iván, az MKP alelnöke, EP-képviselőjelöltje

(Megjelent az Új Szó Lövészárok c. rovatában 2014. Április 10-én)