A Magyar Közösség Pártja fájdalommal és megrendüléssel értesült a hírről, hogy hosszú betegség után 84 éves korában elhunyt Dobos László Kossuth-díjas felvidéki magyar író, szerkesztő, politikus, közéleti személyiség. Személyében a szlovákiai magyar nemzeti közösség egy olyan embert veszített el, aki egész életében a csehszlovákiai, majd később a szlovákiai magyar nemzeti közösség megmaradásáért és gyarapodásáért küzdött. Pályafutása kezdetén tanárként tevékenykedett, majd a Szlovákiai Írószövetség magyar részlegében dolgozott. Az Irodalmi Szemle egyik alapítója, majd főszerkesztője is volt. Később 3 éven keresztül vezette a Csemadok országos szervezetét. A múlt század 60-as éveinek végén tárca nélküli miniszterként a nemzetiségi ügyekért felelt. Ezt követően a Madách Könyvkiadót igazgatta. A rendszerváltás évében Dobos Lászlót a Magyarok Világszövetségének társelnökévé választották. A bársonyos forradalom után tagja lett az Együttélés politikai mozgalomnak, melynek színeiben 1994-ig országgyűlési képviselő volt.

Dobos László halálával pótolhatatlan veszteség érte a felvidéki magyarságot. Nemzeti elkötelezettsége példaértékű volt.

A Magyar Közösség Pártja tisztelettel és megbecsüléssel emlékezik Dobos Lászlóra, az ő irodalmi és politikai hagyatékára, emberi nagyságára.

Nyugodj békében, kedves Dobos László!

Szigeti László, az MKP OT elnöke

---

Fotók: 2010-ben az MKP Dobos Lászlót tüntette ki a Pro Probitate - A Helytállásért díjjal.