A magyar Országgyűlés Külügyi Hivatalának mintegy 30 munkatársa pozsonyi turistalátogatásuk során – Brogyányi Mihály idegenvezetése mellett - felkeresték az MKP pozsonyi székházát is.

A vendégeket Berényi József MKP-elnök üdvözölte. Szólt Pozsony látványosságairól, a felvidéki magyarságról, valamint a Magyar Közössség Pártja tevékenységéről is.

A vendégcsoport nevében Sárdi Péter államtitkár, az Országgyűlés Külügyi Hivatalának vezetője mondott tájékoztató beszédet. Az Országgyűlés Külügyi Hivatala az Országgyűlés nemzetközi kapcsolatainak szervezéséért és a külügyi tevékenységet végző képviselők külpolitikai felkészítéséért felelős hivatali szerv. Ennek keretében javaslatot készítenek az Országgyűlés elnöke számára az Országgyűlés éves nemzetközi programjára, kialakítják a más államok parlamentjeivel való együttműködés kereteit, biztosítják az Országgyűlés elnökének, alelnökeinek, bizottságainak, baráti tagozatainak, a nemzetközi parlamenti szervezetekben delegált országgyűlési küldöttségeknek a szakmai felkészítését, részükre háttéranyagot biztosítanak. Sárdi Péter bemutatta A Nemzet Főtere című új kiadványukat is. Pozsonyi látogatásuk után a magyarországi vendégek Vöröskő felkeresésével folytatták felvidéki útjukat. (on)

További képek a Facebook-oldalunkon itt: https://www.facebook.com/mkp.smk/posts/947733665253547