Brüsszel adott otthont annak a dalestnek, amelynek során Fehér Nóra és Vadkerti Imre, a Kormorán együttes két kiváló énekese elhozta Brüsszelbe a magyar kulturális és zenei örökség egy szeletét.

A koncertre 2013. április 10-én este 7 órakor került sor a Balassi Intézetben. A csaknem kétórás esemény közönsége közt nemcsak az európai intézményekben dolgozó magyarok, hanem szlovákok, angolok, franciák, lengyelek és mások is helyet foglaltak.

Bauer Edit Európai Parlamenti képviselő (MKP) az est házigazdájaként bevezetőjében köszöntötte a jelenlévőket és röviden bemutatta a két tehetséges énekest, akik nemcsak Magyarországot, hanem szülőföldjük egy kis darabját is elhozták az otthonuktól távol dolgozó magyaroknak, lévén, hogy Fehér Nóra a Vajdaságból, Vadkerti Imre pedig a Felvidékről származik.

Az este során felcsendültek Kormorán dalok, örökzöld slágerek, részletek az István, a királyból, Mária Evangéliumából a Honfoglalásból, de Edith Piaf és a Beatles egy-egy dala is helyet kapott a repertoárban. A két fiatal nemcsak énekével, hanem közvetlenségével is elkápráztatta a közönséget, amely az utolsó dal után - mely Európa "fővárosában" lévén stílusosan a Vén Európa volt - vastapssal jutalmazta Fehér Nóra és Vadkerti Imre produkcióját.

A koncertet kötetlen beszélgetés követte. Közben felvidéki finomságok és gútai specialitások vártak a közönségre finom magyarországi borok kíséretében, miközben Vadkerti Ivett kézzel festett terrakotta virágcserepeiben gyönyörködhettek.

A két művész másnap a brüsszeli Szent Mihály és Güdüle Katedrálisban is fellépett, ahol egy másfajta, a helyszínhez illő repertoárral varázsolták el nemcsak a koncert kedvéért megjelent résztvevőket, hanem a katedrális minden látogatóját, akik a délutáni órában betértek ide.