Pozsonyban a szlovákiai belpolitikai helyzetet értékelte sajtótájékoztatóján Forró Krisztián, a Szövetség elnöke. Mint mondta, ideje hogy a szlovák kormány felelősségteljesen álljon a kialakult válsághelyzethez, a Szövetség szerint előrehozott választásokra van szükség.

A pártelnök emlékeztetett arra, hogy a Szövetség a régiók hangját hallva többször élt konkrét javaslatokkal a korábbi problémák esetén is, így tesz most is. A kormány nem oldotta meg az oktatásügy, az egészségügy problémáit sem, folyamatosan konfliktusok jellemezték a koalíció működését. Most olyan helyzetben kerültek kisebbségbe, amikor az emberek az energiaárak és az infláció emelkedésével néznek szembe.

„A kormány alkotmányos többséggel, majd sima többséggel sem volt képes az érdemi kormányzásra, most pedig kisebbségi pozícióból folytatja. Óriási hiba volt, hogy ezt az esélyt eljátszották. Itt az ideje, hogy a kormány végre vállaljon felelősséget tetteiért, írják ki az előrehozott választásokat!” – mondta Forró Krisztián. (on)