A Szövetség párt meggyőződése szerint segítenünk kell a háború által sújtott Ukrajnában élő embereknek, és a Kelet-Szlovákiába érkezett menekülteknek!

Meghívásunkra erről tárgyaltak február 28-án Dunaszerdahelyen a felvidéki magyar szervezetek és történelmi egyházak képviselői. A tárgyalás előtt Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökét kérdeztük, milyen segítségre van leginkább szükségük.

Anyagi segítséggel ezeken a számlaszámokon támogathatjuk a rászorultakat:

Szlovák Katolikus Karitász - Segítsük Ukrajna lakosságát!
Számlaszám: SK93 1100 0000 0029 4546 3097
Változó szimbólum: 380

Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központ
Számlaszám: SK15 0200 0000 0025 4004 5751
Megjegyzésben kérjük feltüntetni: Kárpátalja

Ezen felül tartós élelmiszert és higiéniai eszközöket is küldhetünk a menekülteket fogadó kelet-szlovákiai önkormányzatoknak, továbbá szükség van fűtőtestekre, műanyag evőeszközökre, vízmelegítőre, pokrócokra is. Fontos, hogy az adományok célba is érjenek, ezért szervezetten kell azokat eljuttatni. Erre a célra szolgáló raktárakat is keresünk. Eddig a következő településekről jelezték a raktározás lehetőségét:

Pozsony  - a Szövetség központi irodájában (cím: Čajakova 8.)

Szenci járás:
Szenc - Duray Rezső (Robotnícka 60.)

Dunaszerdahelyi járás:
Dunaszerdahely - a CSEMADOK épülete (Bacsáková 240/15.)

Galántai járás:
Vezekény - községi hivatal (Hlavná 57.)

Vágsellyei járás:
Zsigárd - Kultúrális Közösségi és Tájékoztató Központ (85-ös házszám)

Komáromi járás:
1. Komárom: Brinzik Angéla (Dunajské nábrežie 14.)
2. Ógyalla: ALTRAX s.r.o. (Komárňanská 62.)
3. Izsa: Kultúrház (Ďatelinová 315.)
4. Perbete: Kultúrház (Hlavná 621.)

Érsekújvári járás:
Érsekújvár - a járási irodánkban (Petöfiho 6.)

Nyitrai járás:
Nyitra - Zoboralja Kulturális és Információs Központ (Farská 44.)

Lévai járás:
Léva - Reviczky Ház (Vojenská 28.)

Nagykürtösi járás:
Inám - a 12-es házszámnál

Rimaszombati járás:
Rimaszombat - Magyar Közösség Háza (Daxnerova 35.)

Rozsnyói járás:
Rozsnyó - Rákóczi Magyar Ház (Komenského 4.)

Kassa-környéki járás:
Szepsi - Magyar Ház (Hviezdoslavova 32.)

Kassa - a járási irodánkban (Kováčska 38.)

Nagymihályi járás:
Kaposkelecsény - Községi hivatal (27-es házszám)

Tőketerebesi járás:
1. Kisgéres - községi hivatal (Družstevná 223.)
2. Királyhelmec - Közösségi Központ (Komunitné centrum, Mierová 906/3), 8-tól 18 óráig

Aki szeretne segíteni, elektronikus levélben (e-mail) az office@szovetseg. sk címen kérhet tájékoztatást, illetve tehet felajánlást. Telefonon a Szövetség kapcsolattartó személyeit hívhatják Szlovákia magyarok által lakott járásaiban:

Köszönet a segítségért!