Hogy felhívjuk a figyelmet a hiányzó vízgazdálkodási beruházásokra, ennek következményeire, amelyek egyes térségekben – például a párkányi régióban – súlyosan érintik az ott lakókat, országos eszmecserét és sajtótájékoztatót szerveztünk Muzslán a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásának (ZMOS) vezetőivel. Amikor ezt ősszel a ZMOS vezetőivel előkészítettük a társulás központjában Pozsonyban, maguk is elképedtek, e téren mennyire súlyos helyzet uralkodik egy-egy régióban. Mi esetünkben a párkányi régióban. Mert Pozsonyból más képet mutat az ország. A fővárosban ugyanis hajlamosak azt hinni - kisebb-nagyobb kilengésekkel –  nagyjából Szlovákia e téren rendben van. Dehogy van rendben! Emiatt tartottuk meg közösen a decemberi országos sajtótájékoztatót, vagy akár felhívást Muzslán, amelynek megvolt az országos sajtóvisszhangja. Kérdés, hogy hangunk, a részletek eljutnak-e az illetékesekig a pozsonyi kormányzatban. Ezen felül 2021. június 1-én, a Nyitra Megyei Fejlesztési Tanács alakuló ülésén is részletesen beszámoltam a párkányi régióban, valamint az Ipoly és a Garam közötti térségben, a Lévai járásban uralkodó vízgazdálkodási állapotokról, a hiányzó infrastruktúráról. Ugyanis a 2021-2027 közötti időszakban a források egy része ezen a csatornán juthat el a rászoruló önkormányzatokhoz, regionális társulásokhoz vagy regionális vízművekhez. Felszólalásomnak akkor és ott is megvolt a kellő visszhangja. Ezek alapján Nyitra megye elnöke, Milan Belica nem sokkal később tényfeltáró levelet írt Pozsonyba, a környezetvédelmi miniszternek és a beruházási miniszternek.

Hogy a kormányzati tényezők számára is feltárjuk a régiónkban uralkodó helyzetet, egy héttel az országos sajtótájékoztatót megelőzően szakmai konferenciát tartottunk Muzslán, sajtótájékoztatóval egybekötve a vízgazdálkodás állapotáról a párkányi régióban. Ezen részt vett a SzK Beruházási és Régiófejlesztési Minisztériumának (MIRRI SR) államtitkára és a témában illetékes vezérigazgatói, valamint a Nyugat Szlovákiai Vízművek, Rt. (ZsVS, a.s.) illetékes vezetője. A tényfeltárás mellett arra kértük a jelen levő kormánytagot és minisztériumi vezérigazgatókat, számoljanak be a párkányi régió jelen levő polgármestereinek, mit kell tenni azért a most kezdődő, 2021-2027 közötti EU-fejlesztési időszakban, ha el szeretnénk indulni a megoldás irányába. Sőt, a 7+3 éves időszakban a lehetőségek kiaknázásán a lehető legtovább eljutni, konkrét beruházásokat megvalósítani. A mintegy 3 órát tartó konferencia és a közel 1 órás sajtótájékoztató folyamán temérdek hasznos, kézzel fogható információt kaptunk, amellyel a jövőben bölcsen gazdálkodhatunk.

Megérte tehát mindkét irányban elmozdulni, felhívni az áldatlan állapotokra a figyelmet, keresni a megoldás felé vezető utat és nem tárt karokkal várni a fentről jövő megoldást. Mivel ez ma már nem működik. Természetesen, folytatni kell törekvéseinket, a vasat továbbra is tűzben kell tartani. Az eredmény, a siker érdekében.

Az írás folytatásában arról lesz szó, miben rejlik a párkányi régió és szélesebb kontextusban Nyitra megye déli régióinak áldatlan állapota a vízgazdálkodás terén.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, a Szövetség frakcióvezetője