A Szövetség pozsonyi székházában az idegenforgalmi ágazattal kapcsolatban tartottak ma sajtótájékoztatót, melyen Forró Krisztián elnök és Mózes Szabolcs alelnök mellett idegenforgalmi szakemberek is jelen voltak.
Forró Krisztián rámutatott, hogy ebben a szektorban óriási a bizonytalanság, a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos történések miatt sok ember veszíti el a munkáját. A Szövetség konkrét lépéseket is javasolt a kormánynak.
„Javasoltuk az áfa 5%-ra való csökkentését, utazási utalványok bevezetését is annak érdekében, hogy a vendéglátóiparban dolgozók versenyképesek maradjanak a környező országokhoz képest” – mondta.
Azt már egyébként tavasszal is javasolták (akkor még külön pártok képviselőiként), hogy a szlovákiai idegenforgalmi ágazatban felhasználható 100 eurós támogatásban részesüljenek azok, akik beoltották magukat. Hozzátette, hogy azonnali intézkedésekre van szükség, különben sokan közülük a csőd szélére kerülnek.
Mózes Szabolcs hangsúlyozta, hogy gyors lépésekre van szükség az oltási igazolások ellenőrzése terén is. Az érvényes jogszabályok a fürdők számára is nehézséget okoznak, ugyanis nem azok kapacitásából indulnak ki, hanem abszolút értékben határozzák meg a fürdőbe látogatók számát. A beoltott polgároknak garanciát kellene kapniuk arról, hogy foglalásaik nem vesznek kárba a járványhelyzet alakulása miatt.
A Szövetség tegnap egyeztető fórumot tartott több gasztro- és turisztikai ágazatban vállalkozó szakember bevonásával, hogy megvitassák a járvány okozta problémákat és megoldásokat javasoljanak az ágazat megtartása és további működésének biztosítása érdekében. A mai sajtótájékoztatón Tóth Tihamér, a dunaszerdahelyi Hotel Therma igazgatója és Kovács Zoltán idegenforgalmi szakember is részt vett. (on/felvidek.ma)