Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma a Szövetség vezetőivel tárgyalt Pozsonyban, majd Forró Krisztiánnal, Solymos Lászlóval és Mózes Szabolccsal a pozsonyi magyar nagykövetségen sajtótájékoztatót tartottak.

Szijjártó Péter örömét fejezte ki, hogy pozsonyi munkalátogatását immár az egységes magyar képviselettel történő tárgyalással kezdhette. Gratulált a Szövetség létrehozásához, és sok sikert kívánt annak működéséhez. A külügyminiszter rámutatott, hogy a magyar külpolitika fókuszában egy erős közép-európai együttműködés megteremtése áll, ide tartozik a szomszédos országokkal való jó kapcsolat is, hiszen valamennyiben él magyar nemzeti közösség. A felvidéki magyarokra erőforrásként tekintenek, és egy erős pozsonyi képviselet sokat jelenthet Magyarország és Szlovákia sikeres együttműködésében. „A magyar kormány készen áll arra, hogy szoros kapcsolatot tartson fenn a létrejött magyar Szövetséggel” – mondta. Hozzátette, hogy a felvidéki magyar gazdaságélénkítő program folytatására, és az egyházi támogatások rendszerének fenntartására is készen állnak.

Forró Krisztián, a Szövetség – és a volt Magyar Közösség Pártja – elnöke köszönetét fejezte ki Szijjártó Péter miniszternek az újabb találkozásért. Hangsúlyozta, hogy a magyar nemzet részeként érdekeltek vagyunk Magyarország sikeres fejlődésében, és ez Szlovákiára is érvényes, hiszen itt élünk. „Bízom benne, hogy a Szövetség megalakulásával erősödik a közösségünk” – mondta.

Solymos László OT-elnök (korábban a Most-Híd elnöke) úgy gondolja, hogy az egymás megbecsülésén alapuló Szövetség küldetés és kötelesség egyaránt, amelyet nem hiúsíthatnak meg egyéni érdekek. „Fontos, hogy minden egyes településen is egymás szövetségesei legyünk” – mondta, hozzátéve, hogy a választók megbízható pártként tekintsenek rá.

Mózes Szabolcs alelnök (korábban az Összefogás vezetője) emlékeztetett arra, hogy a szlovák külügyminisztérium részéről a közelmúltban több olyan lépés volt, mellyel ártottak a felvidéki magyarságnak, ilyen például a Minority Safepack európai kisebbségvédelmi kezdeményezés elleni szlovák fellépés. A Szövetség egyik prioritásának nevezte a magyar-magyar párbeszéd folyamatosságát. (O.N./Felvidék.ma)