Berényi József MKP-alelnök volt ma az ünnepi szónoka a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Szent István-napi ünnepi díszgyűlésének.

Győr városában Németh Zoltán megyei elnök köszöntötte az ünneplőket. Felidézte Szent István királyunk örökségét, amely ma is arra figyelmeztet, hogy a keresztény kultúrára értékként kell tekintenünk. Rámutatott, hogy sajnos az önpusztító európai politikát látva többször nem ezt az értékrendet látjuk megjelenni, de nem szabad engednünk a neoliberális és neomarxista törekvéseknek.

Berényi József, az MKP és Nagyszombat megye alelnöke emlékeztetett arra, hogy Szent Istvánnak a kereszténységre épülő országa a jogbiztonságot is megteremtette. Magyarország olyan közös országa volt, amelyre az ott élő nemzetek mindannyian büszkék lehettek, és nem igaz az a Szlovákiában emlegetett vélemény sem, hogy ezeréves elnyomás lett volna. Ha igen, akkor – ahogy Franciaország esetében ez megtörtént – a 20. század elejére egynyelvű ország lett volna Magyarország. Csakhogy Szent István egyik legfontosabb intelme fiához, Imre herceghez úgy szólt, hogy az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.

A megyei alelnök tájékoztatott arról, hogy szerencsére pozitív példák is vannak Szlovákiában, hiszen nemrég szobrot állítottak Besztercebányán IV. Béla királynak, és 2007-ben nem sok szavazaton múlott az sem, hogy augusztus 20-a államünnep legyen itt is.

Az MKP politikusa egyetértett Németh Zoltánnak, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnökének azon álláspontjával, hogy a keresztény kultúrára épülő Európa veszélyben van. Az MKP politikusa azt Brüsszelben a Régiók Bizottságának tagjaként is többször tapasztalta. Berényi József örömét fejezte ki, hogy Magyarországon olyan kormányzat működik, amely betapasztotta a kettős állampolgárságért kiírt népszavazás sebeit, és bízik abban, hogy Magyarország a jövő évi választások után is vezető szerepet tud betölteni abban a küldetésben, amit ma végez.

A Szent István-napi díszünnepségen megyei kitüntetéseket is adományoztak, nevezetesen Dr. Szauter Ferenc egyetemi docensnek, Pataki Andrásnak, a Csornai Sportegyesületnek, Dr. Leé János háziorvosnak, Dr. Alexay Zoltán nyugalmazott docensnek, valamint egy igazi világsztárnak, Görbicz Anita kézilabdázónak is, aki Győr-Moson-Sopron Megye Díszpolgára Kék Szalag kitüntetését vette át.

Berényi József mellett további felvidéki közszereplők vettek részt a rendezvényen, köztük Agócs Gergely, Bacsó László, Biró László, Hervay Rozália megyei képviselők, valamint Zupko Tamás vezekényi polgármester is.

Az ünnepséget Bognár Krisztina énekművész és a Győri Filharmonikus Zenekar vonósnégyesének előadásai még meghittebbé tették.