Kétnapos hivatalos látogatáson Brüsszelben járt Forró Krisztián, akinek a Magyar Közösség Pártja elnökeként ez az első útja az Európai Unió központjában.

A Kárpát-medencei magyar-magyar párbeszéd jegyében az út első napján eszmecserét folytatott a kárpátaljai Bocskor Andreával (KMKSZ), a délvidéki Deli Andorral (VMSZ), akiket a Fidesz színeiben választottak európai parlamenti képviselőknek.

Az MKP elnöke tárgyalt az RMDSZ EP-képviselőjével és az Európai Nemzetek Föderatív Uniója (FUEN) elnökével, Vincze Loránttal is.

A felvidéki magyar pártvezető részt vesz az Európai Néppárt (EPP) közgyűlésén, ahol több kétoldalú megbeszélést is folytatott, köztük Donald Tuskkal, az Európai Néppárt elnökével, illetve Manfred Weber frakcióvezetővel is. A találkozók témája volt a Szövetség megalakulása, hiszen az alapító pártok között néppárti tagok is vannak. Az EPP közgyűlésén több szlovák politikussal is találkozott, köztük Mikuláš Dzurinda korábbi miniszterelnökkel is, aki jelenleg a Wilfried Martens központ igazgatója.

A közgyűlés ma folytatódott, Forró Krisztián találkozott Hölvényi György magyarországi EP-képviselővel (KDNP) és Ivan Štefaneccel (KDH), a szlovák néppárti delegáció vezetőjével is.

A Magyar Közösség Pártja stratégiai partnere Magyarország Kormányának, az MKP elnöke délután online bekapcsolódott az Európai Parlamentben tevékenykedő Fidesz-delegáció ülésébe. A magyar kormánypárt több EP-képviselőjével személyes találkozókra is sor került, köztük Gál Kingával (a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke) és Tóth Edinával is.

Az MKP elnöke ugyancsak egyeztetett az RMDSZ másik EP-képviselőjével, Winkler Gyulával. Forró Krisztián tárgyalópartnereit tájékoztatta a Szövetség megalakulásának folyamatáról. Amennyiben az egység már hivatalosan is létrejött, az új pártnak ismét kérelmeznie kell majd helyét a különböző európai szervezetekbe való felvételhez.

„Jó érzés tapasztalni, hogy a Kárpát-medencében élő magyarok Brüsszelben is megtalálják az egymáshoz vezető utat. Tartalmas beszélgetéseket folytattam a felvidéki egységesülési folyamatról. Valamennyien várják, hogy a közösségünknek ismét erős képviselete legyen Brüsszelben és Pozsonyban is” – mondta az MKP elnöke.