A Nyitra Megyei Önkormányzat megtartotta tegnap a 27. és a 28. soron kívüli képviselő-testületi üléseit. Harmadik lépcsőben újabb megyei oltóközpontokról döntöttünk. Érsekújvárban, a Királyi és Császári Lovardában nyílik újabb oltóközpont, míg Léván, az Agel kórházban nyílik megyei oltóközpont. Ennek gyakorlati hozadéka a járási székhelyeken és környékükön élők számára a következő: Érsekújvárban, az állami kórházban munkanapokon, míg a Nyitra megyei oltóközpontban hétvégeken lesz oltás a Covid-19 vírus ellen. Léván, az Agel kórházban hétköznapokon a kórház szervezésében lesz továbbra is oltás, míg hétvégén a Nyitra megyei oltóközpont fogja ellátni az oltásra várakozókat, ugyanott. Ennek ésszerűsége abban rejlik, hogy május hó folyamán és később oltóanyagok százezrei érkeznek Szlovákiába és a megyei döntés által a járási székhelyek felkészülhetnek a nagyobb számú érdeklődők fogadására és beoltására.

Emellett Gútán jön létre mobil oltóegység. Első körben Nyitra megye déli járásaiban, helyben fogja beoltani a nyugdíjas otthonok lakóit, állami megbízás alapján. Azt követően, Nyitra megyei támogatással szélesebb társadalmi csoportokat szolgálhat úgy, hogy a vidéken eljut számos településre, lehetővé téve a településeken lakók beoltását. Azok számára lehet fontos a mobil oltóegység, akik valamilyen okból csupán helyben kaphatják meg az oltást, nem tudtak hosszabb távolságra utazni.

Különös büntetés kifizetéséről is döntött a megyei testület. A Közbeszerzési Hivatal 872 ezer euró büntetést rótt ki a Nyitra Megyei Hivatalra, négy II.osztályú útszakasz IROP támogatásával megvalósult teljes burkolat-felújítását érintő hibák végett, amelyeket a közbeszerzés folyamatában fedezett fel a Közbeszerzési Hivatal. A módosított közbeszerzési törvény alapján, amennyiben a megyei hivatal a büntetés felét határidőn belül kifizeti és elismeri a vétséget, akkor a Közbeszerzési Hivatal eltekint a büntetés második felének követelésétől. Nos, a büntetés felének, 436 ezer eurónak kifizetéséről döntött tegnap a megyei önkormányzat. Annak reményében, hogy ennek következtében az IROP irányító hatósága eltekint az EU-támogatás megrövidítésétől. Teljes összegben kifizeti a támogatást, ahogy arról az előző években döntött. A négy megyei útszakasz burkolat-felújításának közbeszerzése külön-külön zajlott, míg a Közbeszerzési Hivatal meglátása alapján egy csomagban kellett volna az elmúlt évek folyamán meghirdetni. Egyébként a jelzett útszakaszok burkolat-felújítása az elmúlt évek folyamán megvalósult. Ebből a csomagból kívül rekedt a II/509-es, Bajcs és Párkány közötti út teljes hosszában történő burkolat-felújításának (amely szintén az IROP támogatásával, tehát jelentős EU-támogatással valósul meg)  közbeszerzése, mivel kiemelten magas, határérték feletti beruházási összegről van szó, külön eljárásban kellett meghirdetni a közbeszerzést. Ami a múlt hét folyamán megtörtént.

Az előző képviselő-testületi ülésen Nyitra Megye Önkormányzata arról is döntött, hogy megszünteti az általa létrehozott Energo-SK részvénytársaságot, amely a megye által fenntartott intézmények számára szolgáltatta az energiahordozókat. A tegnapi testületi ülésen a megyei önkormányzat eldöntötte a társaság csődeljárásához szükséges források felső határát, valamint a megye, mint tulajdonos megvásárolja a társaság vagyonát. Mindezt a társaság tartozásainak fedezésére, hogy kezdetét vehesse a csődeljárás.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője

Fotó: Archív felvétel a képviselőtestület üléséről