Két éve még attól borzadtunk el, hogy Ukrajnában egy szélsőséges félkatonai szervezet (Mirotvorec) listázta a kettős állampolgárságú kártpátaljaiakat. Az akkori ukrán külügyminiszter még élesen elhatárolódott a jelenségtől és nem győzte hangsúlyozni, hogy a kettős állampolgár kárpátaljai magyarok „nem hazaárulók és nem szeparatisták”. 

Azóta új vezetése van Ukrajnának. Tavaly decemberben már az ukrán állambiztonsági szerv tartott razziát kárpátaljai magyar intézményekben azzal a céllal, hogy „szeparatizmus” címén roppantsa meg a kárpátaljai magyarság érdekvédelmi képességeit. Pár napja Ukrajnában arról született rendelet, hogy az állambiztonsági szerv listázni fogja a kettős állampolgárokat, akiket gyakorlatilag kitiltanak a közéletből. 

Ukrajnában mára minden mértéket meghaladt az a magyarellenes hisztéria, amelyben a szélsőséges mozgalmak szerepét az állam vette át. Az ukrán hatalom az Oroszországgal folytatott küzdelmének oldalvizén maga teremtett polgárháborús hangulatot Kárpátalján, hogy egy művileg kreált, gyengének gondolt ellenséggel szemben „mutassa meg erejét”. Gyalázatos és mélységesen gyáva dolog minden egyes válság, különösen pedig egy egészségügyi válsághelyzet idején, újra és újra a nacionalista indulatok felkorbácsolásához nyúlni. 

A Magyar Közösség Pártja teljes szolidaritását fejezi ki a kárpátaljai magyarsággal!