A Magyar Közösség Pártja üdvözli a népszámlálás lebonyolítására fenntartott időkeret meghosszabbítását. A párt ezzel a kéréssel kapcsolatban azonosult a népszámlálás előkészítésével és népszerűsítésével megbízott szakmai, társadalmi és politikai szervezetek által, az MKP kezdeményezésére létrehívott testület levelének tartalmával, amit a kormányfőnek címezve juttattak el a kormányhivatalba. A kormány ezen döntését helyesnek, logikusnak és az egyre súlyosbodó járványhelyzetre való tekintettel, elengedhetetlennek gondoljuk.
Sajnálatosnak tartjuk viszont, hogy az olyan sarkalatos kérdés, mint a második nemzetiség megjelölésére vonatkozó kérdés kivétele vagy megtartása a népszámlálási kérdőívben, csak most, néhány héttel a kezdés előtt került napirendre. Az MKP, a HÍD és az Összefogás egy közös levélben már ősszel kérte a Szlovák Köztársaság Statisztikai Hivatalát arra, hogy adjon egyértelmű magyarázatot a kérdőív feldolgozási módszertanával kapcsolatban, de sajnos e kérdés kapcsán kitérő választ kaptunk. Így, mivel nem tudni pontosan, hogy a második nemzetiség értelmezése és statisztikai besorolása miként befolyásolja majd nyelvi és nemzetiségi jogainkat, a második nemzetiség kérdését illetőleg, a párt egyértelműen az egyetlen nemzetiség bejelölésének lehetőségét támogatja.
Az MKP sajtóosztálya
Fotó: TASR