A Komáromi Nyilatkozat aláírását követően úgy tűnt a három párt szándéka őszinte, a cél közös: egy új egységes párt létrehozása annak érdekében, hogy az itt élő magyaroknak és a többi nemzetiségnek, a déli és keleti régiókban élő embereknek ismét legyen parlamenti képviselete. 

Mindannyian tudtuk, hogy a politikai megosztottság felszámolása ennyi év után nem egyszerű, de megoldható feladat. Kötelességünknek tartottuk, hogy most, amikor a vitás kérdések túlnyomó többségében egyezség született, az egységre váró közösségünket is tájékoztassuk a tárgyalások kimeneteléről. Tisztában vagyunk azzal, hogy szlovákiai magyar közösségünknek erős, egységes politikai képviseletre van szüksége, ami  csak akkor valósulhat meg, ha a régi árkokat betemetjük és nem ásunk újakat.

Mivel a mai nap folyamán elhangzott valótlan állítások megkérdőjelezték az eddig elvégzett munkát, az eddig elért eredményeket, az MKP és a Híd közös sajtóközleménye csatolmányaként közzé tesszük azokat az alapelveket, amelyeket a tárgyaló felek jóváhagytak.

E 12 ponton kívül a pártok az új magyar gyűjtőpárt nevében is megegyeztek, valamint az alapvető célkitűzéseket is lefektették, ahogy abban is egyezségre jutottak, hogy az új párt elnökét az MKP, az OT elnökét pedig a Híd adja, valamint abban is megállapodtak, hogy a gyűjtőpárton belül önálló platformokat hoznak létre. Egy párt egyesülésekor megkerülhetetlenek az arányok, amelyek kialakításához a parlamenti választáson elért eredmény adta a kiindulási pontot. A felek ennek alapján tárgyaltak az új magyar párt szerveinek, a grémiumnak, az elnökségnek, az országos tanácsnak és a kongresszusnak az összetételéről, amelyek a megegyezett arányok alapján állnak fel.

Az MKP és a Híd partnerségre törekedtek, tudatosítva azt, hogy ez csak akkor működhet, ha egyik fél sem diktál. Sem a tárgyalások során, sem a létrehozandó közös pártban.

Prílohy