A Dunaszerdahelyi járás öt településének polgármestere kérvényezi a szlovák belügyminisztériumnál az egy hónappal ezelőtti, Nyitrai Kerületi Bíróságon született jogerős döntés érvényesítését, melynek értelmében jogsérelemnek minősül, amennyiben az anyakönyvi kivonatot a kérelmező polgár részére nem állítják ki kétnyelvűen. A kisebbségi nyelvhasználati törvény erre kötelezi az anyakönyvi hivatalt, de annak kétnyelvű kitöltését a belügyminisztérium által kialakított rendszer nem teszi lehetővé.

A kisebbségi nyelvhasználati törvény úgy rendelkezik, hogy a magyarok által legalább 20%-ban lakott településeken kiadott kétnyelvű anyakönyvi formanyomtatványokon magyarul is fel kell tüntetni minden adatot. Ehhez azonban az anyakönyvi hivatalok szoftverének a frissítésére van szükség. Ez a bírósági döntés megszületése óta, azaz egy hónapja nem történt meg.

"A kérvényt elküldjük a kisebbségi kormánybiztosnak, Bukovszky Lászlónak is, hogy legyen a kezében olyan dokumentum, amellyel munkára sarkallja a belügyminisztériumot." - mondta Őry Péter, Csallóközcsütörtök polgármestere.

A levelet aláírók közt volt még Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, Orosz Csaba, Somorja városának polgármestere, Bacsó László, Nyárasd polgármestere, valamint a későbbiekben írja még alá Fenes Iván, Bős polgármestere is. Azonban minden polgármestert arra kérnek, csatlakozzanak hozzájuk, hogy minél hamarabb érvényesíthessük nyelvi jogainknak ezt a részét is.

Forrás: ma7.sk/Tóth Tünde

https://ma7.sk/kozelet/hiaba-a-birosagi-dontes-meg-nem-elerhetoek-a-ket…