Tisztelt választópolgár! 

A tisztességes politikai verseny szellemében minden pártnak joga van eljuttatni üzenetét az általa megszólítani kívánt emberekhez. Ezt a jogot gátolják azon gátlástalan egyének (netán pártok) akik, illetve amelyek a más párt óriásplakátjait vagy más hirdetményeit megrongálják. Ezzel nemcsak az adott pártnak és a konkrét jelöltnek, jelölteknek okoznak eszmei és anyagi kárt, de legfőképp a tisztességes politikai verseny szellemét gyalázzák meg.

A károkozás nagysága, amennyiben kiterjedt és összehangolt rongálásról van szó, kimerítheti akár a garázdaság fogalmát is és bűncselekményként kezelhető. Ezért figyelmeztetjük az ilyen módon pártunknak és jelöltjeinknek ártani szándékozókat, hogy nem kizárt, hogy a kilétükre fény derül és akkor a rendőrségen lesznek kénytelenek felelni tetteikért, az anyagi kártérítés pedig akár a többezer eurós nagyságrendet is elérheti.

Persze ennek a figyelmeztetésnek leginkább az a célja, hogy óvjon az ilyenfajta alávaló cselekedetektől, hogy a dokumentált kassai és további rongálásokhoz hasonló eset a jövőben ne történjen.

Mert lehet, hogy most örül az elkövető, hogy ártani tudott nekünk, de végső soron magának és azoknak árt, akik erre a cselekedetre ösztönözték, hiszen tudjuk, hogy a gyűlölet és a negativizmus legtöbbször pont fordítva sül el. A Magyar Közösségi Összefogás pártjai az erkölcsös, tiszta politikai versenyben hisznek az elvek, a kommunikáció és  tettek szintjén egyaránt.

Az MKP sajtóosztálya