A Nyitra Megyei Önkormányzat megtartotta16. képviselő-testületi ülését. A képviselő-testület jóváhagyta a megye 2020. évi költségvetését. Kiegyenlített büdzsé lesz, hiszen a bevételi és a kiadási oldalon egyaránt 274,6 millió € szerepel, amelyből 63 millió €-t szán a megye beruházásokra. Leheletnyivel magasabb a keret, mint idén, hiszen a személyi-jövedelemadóról szóró törvény parlamenti módosítása folytán a megyének jövőre 6 millióval kevesebb lesz a bevétele.

2019-ben EU-támogatásból és a megye saját forrásaiból 139 km hosszúságban sikerült a II. és III. osztályú megyei utak teljes burkolat-felújítását megvalósítani, 29,9 millió € értékben, arányosan az egész megye területén. A megye által fenntartott utak teljes hossza 2.100 km. A megyei testület eldöntötte, hogy a megye költségvetéséből jövőre 75 kilométernyi út burkolat-felújítása valósulhat meg, 7 millió € értékben, köztük a Gúta-Naszvad, Madar-Bátorkeszi, Ógyalla-Ímely, Bart-Kéménd, Zalaba-Kisölved, Gúta-Nemesócsa közötti útszakaszok és egy-egy megyei útszakasz Helembán, Ipolyvisken, valamint megvalósul a gútai híd felújítása. Ezeken kívül15 millió eurós állami hitelből megvalósul a Komárom - Gúta, a Köbölkút – Nagyölved, a Farnad – Cseke és az Ipolyság-országhatár közötti megyei útszakaszok teljes burkolat-felújítása.

A genovai autópályahíd 2017-ben megtörtént összeomlása a szlovákiai közlekedési szakmát is arra késztette, hogy a különböző szintű, állami és megyei utak fenntartói vizsgálják felül a hatáskörükbe tartozó hidak műszaki állapotát és értékeljék ki 1-7 skálán.  A Nyitra Megyei Hivatal közlekedési főosztálya a kiértékelést elvégezte, amelyből kiderült, hogy a megyei hidak többségének állapota jó vagy közepes. Csupán 3 megyei híd állapota veszélyes, ezek 6-os értékelést kaptak. Felújításuk a következő időszakban, fokozatosan megvalósul. A komáromi és az érsekújvári állami hidak vontatott felújítását látva, a megyei testületi ülésen azt javasoltam, hogy a megyei hivatal a felújítások közbeszerzésénél napi 24 órás felújítási munkálatokat rendeljen meg, hogy a felújítások mihamarabb elkészüljenek, a gépkocsivezetőknek ne kelljen hosszú ideig bosszankodniuk.

A megyei képviselő-testületben leellenőriztük a Helemba és Ipolydamásd között, 5 millió €-t meghaladó költségvetéssel megépítésre váró Ipoly-híd előkészületeit. A híd társberuházója Nyitra Megye Önkormányzata. A híd hossza 58 m, teljes szélessége 12 méter, amely magába foglalja a két sávos közutat - 3,5 tonnás közlekedési korlátozással - egy kerékpárutat és egy járdát. A híd a helembai óvoda közelében épül meg, Nyitra megye saját hatáskörében megépíti a hídra felvezető, 240 méteres utat.  A tervdokumentáció elkészült, az építkezési eljárás zajlik. Befejezését követően, a társberuházók nevében a NIF ZRt. vélhetően 2020. tavaszán hirdeti meg a kivitelezési munkálatok közbeszerzését. Amennyiben nem lesz csúszás, a kivitelezés 2021-ben veheti kezdetét.

A képviselő-testület 6 jelöltből megválasztotta Nyitra megye főellenőrét a következő 6 éves időszakra, aki Andraško Juraj mérnök, eddigi megyei ellenőr lett. Megyei képviselő-testületi döntéssel meg lett szüntetve az Udvardi Szakközépiskola, amelyet az oktatási tárca már korábban kivont a középiskolák országos hálózatából. A szakközépiskola vajúdása hosszabb ideje tart, 2019. szeptemberére csupán 38 diákja maradt. Ennyi diákkal lehetetlen az iskola megfelelő szakmai szinten való fenntartása, működtetése.

Az MKP megyei képviselő-csoportja nevében kérdőre vontuk a megyei hivatalt a kulturális intézmények, köztük a komáromi Jókai Színház pályázatait illetően, az igazgatóik megválasztására. A pályázatok 2019.december 3-án lettek meghirdetve, a pályázatok benyújtásának határideje: 2019.december 13. A megyei hivatal válasza a következő volt: a korábbi évek gyakorlata alapján, ezúttal is 10 napos határidő lett megszabva a pályázatok benyújtására. Így volt ez néhány éve a nyitrai Andrej Bagar Színház, valamint az Öreg Színház esetében is. A pályázatok meghirdetéséről szóló megyei határozat az előző képviselő-testületi ülésen született meg 2019. október 14-én, amely 2019. október 25-én lett nyilvánosságra hozva. A potenciális jelölteknek közel 50 napja volt arra, hogy megfelelőképpen felkészülhessenek a pályázatra. A pályázati feltételek menet közbeni módosítását a jogszabályok nem engedélyezik.

A megyei testület eldöntötte, hogy a jogszabályi keret és a külső körülmények alapos megváltozása következtében megrendeli új megyei területrendezési terv elkészítését és meghirdeti az erről szóló közbeszerzést.

Farkas Iván, Nyitra megyei képviselő, az MKP frakcióvezetője