Véget értek az MKP és a Most-Híd között folytatott koalíciós tárgyalások, miután a vegyespárt országos tanácsa tegnap este elutasította a koalíciót. A kialakult helyzettel kapcsolatban ma Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke és Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke tartottak Pozsonyban sajtótájékoztatót.

Menyhárt József sajnálattal vette tudomásul a döntést, mert így a politikai megosztottságunk tovább folytatódik. Az MKP folytatja a tárgyalásait a felvidéki magyar szféra képviselőivel, és sor kerülhet egyeztetésekre a szlovák demokratikus pártokkal is. A cél megtalálni azokat a partnereket, akikkel biztosítani lehet a felvidéki magyarság parlamenti képviseletét. Az MKP mindent megtesz ennek érdekében.

Őry Péter hangsúlyozta, hogy az MKP a koalíciós tárgyalások során végig az igazságos, egyenrangú, azaz 50%-50% arányú partneri kapcsolat kialakítására törekedett.  Tette azt annak tudatában, hogy a legutóbbi három választáson jobb eredményt ért el, mint a Most-Híd.

Az MKP július 30-án a következő koalíciós javaslatot terjesztette elő:

MKP-javaslat (2019.07.30.):

PREAMBULUM

A két párt a tisztességes, egyenrangú és egyenjogú partneri viszony megteremtésében látja a felvidéki magyar közösség és más nemzetiségek parlamenti képviseletének biztosítását. A koalíció prioritásai kisebbségi téren az önkormányzatiság kiharcolása, gazdasági és infrastrukturális téren a dél-szlovákiai régió fellendítése.

A HÍD és az MKP koalíciós indulásának javaslatai

  1. A két párt tagjai közti arány a koalíciós listán 50–50%!
  2. A közös kampány finanszírozása szintén 50–50% arányban oszlik meg.
  3. Közös kampánystáb.
  4. A közös kampányban csak az egyéni kampány megengedett, csoportos nem; kivételt a kampánystáb engedélyezhet.
  5. A listán lévők elfogadják a két párt értékrendbeli különbségeit.
  6. A koalíciós listán található jelöltek egymás ellen nem kampányolhatnak!
  7. Jelöltet a listáról csak a két párt elnökének közös döntésével lehet levenni.
  8. A felek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a médiakampány csak a koalíció érdekében valósuljon meg.
  9. Minden jelölt a kampányban kötelezően használja a két párt logóját.
  10. A két párt cipzár-elv (fésű szabály) alapján alakítja ki a választási listát (az egyik párt a páros, a másik a páratlan jelölteket adja).
  11. A koalíció megnevezése:
    a) HÍD–MKP¬: ebben az esetben a páratlan sorszámú jelölteket az MKP adja;
    b) MKP¬–HÍD¬: ebben az esetben a páratlan sorszámú jelölteket a HÍD adja.
  12. A listát nem vezeti pártelnök.
  13. A parlamentbe bejutó képviselők közös frakciót hoznak létre – elnökét a frakció tagjai választják.
  14. A két párt a saját kvótájából felajánlhat más jelölteknek helyet.
  15. Mindkét párt maradéktalanul elfogadja és tiszteletben tartja a másik párt saját kvótán belüli jelöléseit.
  16. Közös választási programpontok kidolgozása, melyet a jelöltek maradéktalanul elfogadnak.
  17. Az esetleges kormánykoalícióban való részvételről a két párt konszenzussal dönt.
  18. A megbízott személyét sorsolással döntjük el.
  19. A koalíciós listán más nemzetiségű (kisebbségi vagy szlovák) jelöltek is lehetnek, ezek arányát nem maximalizálják a felek.

(ON/fma, fotó: B.K.)