A legnagyobb kormánypárt elnöke, Robert Fico ma, 2019. május 7-én sajtótájékoztatón jelentette be a legújabb szociális csomagot, a járulék- és adócsökkentést, valamint az egyes élelmiszerek hozzáadott értékadójának a csökkentését. A pártelnök szerint a jó gazdasági mutatók és a pozitívan alakuló adóbevételek teszik lehetővé ezeknek az intézkedéseknek a bevezetését. A valódi okot azonban a közvélemény-kutatások legújabb eredményében és a rohamosan közelgő, 2020-as parlamenti választásokban kell keresni.

A pártelnök nagy büszkén jelentette ki, hogy a regnáló, egyáltalán nem szokványos kormánykoalícióban a baloldali, szociáldemokrata beállítottságú párt mellett szépen megfér a Szlovák Nemzeti Párt és a nemzeti kisebbséget képviselő (???) párt is, a nevét ki tudja, miért, nem mondta ki, amely a választások előtt 10 hónappal is konstruktív párbeszédet folytat és meg tud egyezni olyan komoly témákban, mint pl. az adóterhek csökkentése vagy az újabb szociális csomag bevezetése. Ez nem is csoda, mivel az említett kisebbségi párt a döntéseknél nem sok vizet zavar, hiszen például a nemzeti jelképek használatára is szépen rábólintottak, ellenvetés nélkül meg tudtak egyezni a felvidéki magyarság kárára.

De térjünk vissza a beharangozott szociális csomaghoz, amely kétségkívül érinteni fogja a felvidéki magyar családokat is.

Az MKP pozitívan fogad minden olyan intézkedést, amely a fiatal családok megélhetését, életszínvonalának emelését és életminőségük javítását segíti elő. Ösztönözni kell a gyermekvállalási kedv növekedését, de ezt csak úgy tudjuk elérni, ha a fiatalok számára az állam a tisztességes megélhetéshez megteremti a szükséges feltételeket és változtat családpolitikáján. Szlovákia lakossága ugyanis rohamosan öregszik, egyre kevesebb gyerek születik, növekszik a gyermektelen párok száma, egyre elterjedtebb az egygyermekes családmodell. Valahol érthető is ez az óvatos gyermekvállalási trend, mert a fiatalok egyre felelősségteljesebben állnak hozzá a családalapításhoz. A munkalehetőségek megteremtése mellett a gyermekvállalási kedv növekedésének egyik előfeltétele a családtámogatások összegének érezhető emelése.

Az MKP már 2016-ben javasolta a szülői hozzájárulás összegének emelését, konstans megszabását, mégpedig a mindenkori minimálbér összegében. Ezzel jelentős mértékben lehetne segíteni a fiatal családok megélhetését, és részben visszaadnánk az anyaságnak azt a megbecsülést, amely joggal megilleti. A gyermeknevelés így többé-kevésbé egyenrangúvá válna a munkaviszonnyal, és az édesanya keresetének kiesése kevésbé lenne érezhető a családi költségvetésben.

Ezért az MKP támogatja a szülői hozzájárulás tervezett megemelését, ugyanakkor annak mértékét nem tartjuk elégségesnek. Felszólítjuk a kormányt, hogy tekintettel az államháztartás jó kondíciójára, értékelje át javaslatát, és emelje a szülői hozzájárulást a mindenkori minimálbér szintjére. Továbbá javasoljuk a többi családtámogatási hozzájárulás összegének átértékelését is, leginkább a családi pótlék és az adóbónusz emelését.

Szlovákiában az idén először már több a nyugdíjas, mint a gyermek, ezért különösen fontosnak tartjuk, hogy a családtámogatások által is ösztönözzük a népszaporulat növekedését. Ellenkező esetben tovább fog folytatódni az ország lakosságának elöregedése, ami komoly problémát jelent majd a már most is jelentős deficittel küzdő nyugdíjbiztosításnak.

Németh Gabriella,
az MKP szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke