A Magyar Közösség Pártja elfogadhatatlannak tartja a külföldi ország himnuszának eléneklésével kapcsolatos törvényt. A szlovák parlament március 27-én elfogadta a Szlovák Köztársaság szimbólumairól és azok használatáról szóló törvénymódosítást, melynek értelmében komoly bírság szabható ki más ország himnuszának, tehát nemzeti imánknak, a Magyar Himnusznak lejátszásáért, illetve elénekléséért is Szlovákiában, közösségi eseményeken, amelyeken nincs jelen magyarországi delegáció. A 136 jelenlévő képviselőből 108-an szavaztak a törvény mellett, 25-en ellene, 3-an pedig tartózkodtak. A tiltó törvényt a Most-Híd hat magyar képviselője is támogatta: Balódi László, Bastrnák Tibor, Jakab Elemér, Sárközy Irén, Vavrek István, Vörös Péter. Rajtuk kívül Grendel Gábor magyar nemzetiségi képviselő is a törvény mellett szavazott.

Az MKP ma sajtótájékoztatót tartott pozsonyi székházában. Menyhárt József, az MKP elnöke az ügy kapcsán elmondta: „A magyar himnusz nemzeti identitásunk kifejezésének egyik legfontosabb eszköze. Nem csak egy állam, hanem a kezdetektől egy nemzet himnusza, ezért fontos, hogy határon innen és onnan, többségben és kisebbségben is elénekelhessük. Nemzeti jelképeinkhez mindig akkor nyúltak, amikor le akartak minket igázni – a két világháború között a magyarság nem emlékezhetett meg nemzeti ünnepeiről, nem énekelhette el a himnuszt. Ugyanígy tiltva volt a kommunizmus alatt is.“ De rámutatott, hogy kommunisták sem merték teljesen betiltani, Kádárék sem írták át az Isten áldd meg sorait. „1989-ben abban bíztunk – folytatta Menyhárt József -, hogy egy szabad országban szabadon élhetünk. 30 évvel a rendszerváltás után jutottunk el oda, hogy törvénnyel újra megtiltják himnuszunk eléneklését. Ezzel megtiltják identitásunk megélését. Ami a legfontosabb és legproblémásabb: magyar képviselők szavazataival tiltja meg a szlovák törvényhozás a himnusz eljátszását! Ez precedens: az elmúlt 100 évben nem volt olyan, hogy magyarok által választott magyar képviselők akarják saját identitásukat lerombolni.“

Mit tesz az MKP ebben az ügyben? Elsősorban levélben felszólítja Andrej Kiskát, hogy ne írja alá a törvényt. Fontos, hogy a himnusszal kapcsolatos paragrafust kifogásolja, hogy ki lehessen venni a törvényből. Továbbá petíciót indít a törvény megváltoztatása érdekében. A jogszabály eddig sem volt jó, de legalább kimondottan nem tiltotta a himnusz eléneklését. Úgy kell megváltoztatni, hogy lehetőség legyen magyar identitásunk megélésére. Az MKP elkészíti a törvény szövegezését, hogy ha újra lesz magyar érdekképviselet a parlamentben, akkor be tudja azt nyújtani. Ezen kívül az MKP felszólítja azokat a magyar képviselőket, akik megszavazták a törvényt, hogy adják vissza mandátumukat!

Hymna je dôležitou súčasťou kultúrnej identity

Őry Péter, az MKP Országos Tanácsának elnöke leszögezte: egy demokratikus országnak garantálnia kell a nemzeti szimbólumok használati jogát. Hangsúlyozta: „Az eddigi törvény sem ideális, de most esély van rá, hogy a petíció nemcsak az esetlegesen hatályba lépő törvénymódosítás tiltó és pénzbírságot feltüntető rendelkezését törölné el, hanem jogilag biztosítaná az országban élő nemzeti közösségeknek az identitásmegőrző szimbólumok használatát.“ Elmondta, hogy a petíció megszervezésével Berényi Józsefet bízták meg, aki eddigi munkája során gazdag tapasztalatokat szerzett ezen a téren.

Isten, áldd meg a magyart!

Berényi József, az MKP Országos Elnökségének tagja, az MKP európai parlamenti képviselőjelöltje arra utalt, hogy közösségünk tagjainak biztosítani kell azon nemzeti szimbólumok használatát, amelyeket magukénak éreznek, amelyek közel állnak hozzájuk. Elmondta: „A petíciót most szerkesztik jogászaink. Mindenképpen fontos, hogy szövege érthető, az aláírók számára elfogadható és megfelelő közjogi hatású legyen. Így van értelme.” Hozzátette, további két petíció indult online formában, de a terepen az MKP a legerősebb egység, ezért elsősorban személyes aláírások gyűjtésére fogunk törekedni.