Lukovics Tamás, az MKP párkányi polgármesterjelöltje és Zoltai Dániel, Komárom-Esztergom megyei képviselő terjesztették elő a Párkányba tervezett hulladékégetővel kapcsolatos petíciót az Európai Parlament Petíciós Bizottságában.

A beterjesztést követően a bizottság ülésén az alábbi, fontos hozzászólások hangzottak el. Az Európai Bizottság képviselője, Michelsen asszony egyértelműen leszögezte, hogy az Európai Unió rendelkezései alapján a pirolízis alapú hulladékfeldolgozó hulladékégetőnek minősül. Elmondta továbbá, hogy a környezetünkre egyre veszélyesebb technológiák miatt az Európai Bizottság, együtt az Európai Parlamenttel új, szigorított uniós jogszabályt készít, amely 2020-ra elkészül. Annak hatályba lépését követően a működő hulladékégetők négyéves időtartam alatt kell, hogy megfeleljenek az alaposan szigorított jogszabálynak, az üzemen kívüli, tervezett hulladékégetőknek automatikusan meg kell majd felelniük a szigorított jogszabálynak.

Csáky Pál, az EP Petíciós Bizottságának alelnöke három javaslatot tett: a párkányiak beterjesztését a vonatkozó mellékletekkel együtt el kell majd küldeni az Európai Parlament illetékes, Környezetvédelmi Bizottságához, az Európai Bizottsághoz (kormányhoz), valamint Szlovákia kormányának arra kérve őket, fokozottan ügyeljenek a petíciót aláíró mintegy nyolcezer polgár aggodalmaira. Kövessék figyelemmel a beruházás egyes fázisainak törvényességét, miközben ügyeljenek Közép-Európa egyik legszebb régiója jellegének megtartására, a régióban élők érdekeinek megfelelően a turizmus, a szőlészet és a borászat fenntartható fejlődésére.

Hölvényi György, a KDNP képviselője hozzászólásában kidomborította a tervek műszaki paramétereit, a tervezett hulladékégető határon átnyúló hatását és a beruházás eddigi, előkészítő folyamatát határon átnyúló abszurditásnak nevezte. Az eddigi lépések a közvélemény gyenge tájékoztatása mellett, az érintett önkormányzatok és a határmellék kizárásával, a határon átnyúló hatások figyelmen kívül hagyásával történtek, ami a 21. század Európájában elfogadhatatlan.

Peter Jahr német EP-képviselő a beterjesztett anyag és az elhangzottak alapján megállapította, hogy európai joghézag esete áll fenn és a vonatkozó európai jogszabályok alapos szigorítása mellett tette le a voksot. Abszurditásnak nevezte, hogy az Európa Unióban ma hasonló hozzáállást tanúsíthatnak a felelősök egy műszaki beruházás esetében. Figyelmen kívül hagyják a régióban élő polgárok, az érintett önkormányzatok véleményét, a beruházás határon átnyúló hatásait.

Cecile Vikström, az EP Petíciós Bizottságának elnöke a vitát lezárva megállapította, hogy a megtárgyalt eset akár egy európai szimbólum is lehetne, precedens értékű beruházás története, amely számos hiányosságot tartalmaz. Az EP Petíciós Bizottsága az ügyet felvállalja, továbbra is nyitva tartja. Az anyagot behatóbban át kell tanulmányozni, el kell küldeni az Európai Bizottságnak, az EP Környezetvédelmi Bizottságának és Szlovákia kormányának. Az EP Petíciós Bizottsága továbbra is melegen tartja a témát. Miután az ügyben illetékes szervek visszaküldik észrevételeiket, fél éven belül visszatér az ügy fejleményeihez.

Hadd elevenítsem fel, hogy a Green park Štúrovo nevű projekt évi 20 ezer tonna gumiabroncs és műanyag elégetéséről szól, pirolízis technológiával. Nem BAT technológiáról (a rendelkezésre álló legkiválóbb technológia) van szó, noha az Európai Unió szabályzata előírja, hogy az unió területén csakis BAT technológiával rendelkező beruházások valósíthatók meg. Míg mondjuk Bécs hulladékfeldolgozói BAT technológiájúak, nincs gázkibocsájtásuk, nem terhelik a várost és környezetét, képletesen szólva Mercedes kategóriába sorolhatók, addig a Párkányba szánt technológia viszonylag olcsó, Trabant kategóriába tartozik, erős környezetterhelő tulajdonságokkal. A hulladékot Nyitra megye egész területéről szednék össze. Mivel a hulladékbegyűjtés góca a megyeszékhely, Nyitra városa és a megye területén a tőle eső lehető legtávolabbi pontra, Párkányba szállítanák a hulladékot, a projekt emiatt sem nevezhető környezetkímélő és közutakat kímélő változatnak.

A médiából tudjuk, hogy a Dunaszerdahelyhez közeli, ollétejedi gumiabroncs-égető mekkora terhelést jelent környezetének, a környéken élő embereknek. A felsoroltak miatt a Párkányba tervezett hulladékégető nem egyeztethető össze a város legfontosabb gazdasági ágazatával, a hévízre épülő turizmussal, idegenforgalommal. Mivel a tervezett műnek regionális hatása lenne, nem egyeztethető össze a környéken honos szőlészettel és borászattal, mert az ország legkiválóbb szőlőtermesztő vidéke éppen Párkány környéke. Arról nem is beszélve, hogy a múlt környezetterhelő öröksége miatt Párkány környékén fordulnak elő leggyakrabban az onkológiai és a légzőszervi megbetegedések, országos viszonylatban. A városban és környékén élők idestova 18 éve tiszta levegőt szívnak és azt akarnak szívni a jövőben is. A pirolízis alapú hulladékégető egyszerűen nem épülhet meg Párkányban, a felsoroltak miatt ezt minden józanul gondolkodó embernek be kell látnia.

 

                                               Farkas Iván, az MKP alelnöke, Nyitra megyei képviselő

https://www.facebook.com/mkp.smk/videos/1114631498702781/