Sajnos nem először tapasztaljuk, hogy az egyedüli magyar nyelven megjelenő napilap, az Új Szó néhány újságírója számára a nemzeti konzervatív irányultságú magyar politikusokkal kapcsolatban nem az objektív tájékoztatás, hanem a hangulatkeltés és a manipuláció a cél.

Nem volt ez másként a napilap március 10-i szám címoldalán megjelent „Háttérbe szorul az autonómia“ című írás esetében sem. A cikk azt sugallta, hogy Orbán Viktor nem támogatja a határon túli magyar autonómiatörekvéseket.

A miniszterelnök beszéde viszont egészen másról szólt. A Hírvivő szerkesztősége az objektív tájékoztatás érdekében ezúton változtatások nélkül közli Orbán Viktor beszédének autonómiára vonatkozó részét.

Kérdés:

Hogy látja, miniszterelnök úr, mozgásterünket a határon túli magyarok autonómiatörekvéseivel kapcsolatban? A szlovák-magyar viszony, ami jelenleg jónak mondható, azért megállapítható, hogy Szlovákiában gőzerővel folyik a történelemhamisítás, ami ellenünk irányul.

Orbán Viktor válasza:

“Az autonómiakérdés kulcskérdése a magyar külpolitikának. Amikor letettem a miniszterelnöki esküt, akkor igyekeztem minden olyan területen, ahol jelentősége van a kormányzati állásfoglalásnak, tiszta vizet önteni a pohárba. Ott elmondtam, hogy az autonómia szerintünk Európában minden azt kérő népcsoportot, kisebbséget megillet. Ez egy általános elv, ezért a magyarokat is megilleti. Ezt kimondtuk, és ez így is van. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a nyelv, az probléma. Különösen a Kárpát-medencében való kapcsolatépítés szempontjából.

Amikor azt a szót mondjuk, hogy autonómia, akkor hirtelen minden bezárul. Fül, szem, száj, kapu, határ, minden. Ha azt mondjuk, hogy decentralizáció, önkormányzat és hasonlókat, akkor van egy ilyen gyanakvás, de az élet tud menni a normális menetében. Azt gondolom, hogy ebben a pillanatban, amikor a gazdasági megerősödés és a gazdasági térségfejlesztés a legfontosabb, lehet nyelvi engedményt tenni. Nem folytatjuk le azt a vitát, hogy most akkor az önkormányzat, az autonómia, meg a decentralizáció milyen viszonyban vannak egymással. Ezt majd a Pro Minoritate nevű remek újságban, ami legalább létezik, és ha nem is a teljes külpolitikát, de ezt a dimenzióját folyamatosan jól kibontja, ott majd megírjuk.

A miniszterelnök kimondta, a kormányprogramban benne van az autonómia. De a napi diplomáciai együttműködésben nem megyünk ölre a nyelvi formáért. De mindent megteszünk annak érdekében, hogy a decentralizáció, a magyar közösségek autonómiája, a magyar közösségek függetlensége, saját élethez való joga, a nyelvhez való joga, a saját iskolához való joga, és így tovább, érvényesüljön.

Kétségkívül vannak számunkra kedvezőtlen tendenciák. Én a történelemhamisítással szembeni fellépést már régen reménytelen dolognak tartom. Tehát hogy meggyőzzük azokat, akik másként látják a történelmet, mint mi, hogy lássák már egy kicsit úgy, mint mi, vagy találjunk valamilyen találkozópontot középen, ami egyébként a tudományosságnak nem válik a javára. Kompromisszumokat meg konszenzust kötni történelmi kérdésekben az a fából vaskarika világába tartozik.

Én itt nem venném fel a kesztyűt. Ellenben kell támogatni a magyar nyelvű iskolákat. Kell, hogy legyen rendes, magyar nemzeti alaptanterv. Nekünk azon kell dolgoznunk most, hogy ahogyan mi látjuk a történelmet, ahogyan mi értjük a saját múltunkat, ahogy mi fogjuk föl ennek a térségnek a történelmét, azt írjuk le. Civilizáltan, kulturáltan, határozottan, és különböző módon. Ilyen az élet. Ezzel szerintem tudunk együtt élni. De prioritást ma a gazdasági együttműködésnek és a fejlesztésnek kell adni.

Nyúljunk vissza az Európai Unió kezdetéig. Az egész Európai Unió azért jött létre, mert két világháború pusztított végig a kontinensen. Azt a kérdést tették fel maguknak, hogyan lehet elkerülni a következő háborút. A válasz az volt: ha gazdaságilag minél szorosabb együttműködést alakítunk ki. Így lett Németország nyertese a mögöttünk álló negyven évnek. Szerintem a minél szorosabb gazdasági együttműködés a békének és a békés versengésnek az előfeltétele.

Ezért szerintem ma nekünk ezt kell erőltetnünk. És közben nem kell föladnunk semmit, nem kell róla beszélni. Mást kell előtérbe tolni. De itthon, meg egy nagyon határozott nemzeti oktatáspolitikát, nemzeti külpolitikát, nemzeti alkotmányos belpolitikát kell folytatnunk. Ebben nem lehet vita.

Én ma ezt tartom nemzetpolitikai szempontból kívánatosnak. Közben használnunk kell a békéltető, egyeztető fórumokat, ezek a vegyes bizottságok. Ezek értékes dolgok. Ezeket a magyar külpolitika nem mindig tekintette megfelelő súllyal értékesnek. Mert ha szemben ülünk egymással, és ott mondjuk el, hogy mi nem tetszik, az mindig sokkal kisebb kártétellel jár, mintha egyébként a fővárosokból üzengetünk egymásnak. Tárgyalni, leülni, beszélni a legnehezebb kérdésekben is. Akkor is, ha kocsiút távolság van a két álláspont között. És ha nem is tudunk egyezségre jutni, de legalább megpróbáljuk keretek között tartani a vitáinkat.

Én most ezt a kifinomultabb, árnyaltabb megközelítést javaslom a nemzetpolitikában a kárpát-medencei térségben, és közben gőzerővel menni előre a gazdasági együttműködésben. Nekünk nem kell félni attól, hogy szlovák-magyar vegyesvállalatok jönnek létre ezrével. Mi azon nem fogunk veszíteni.  És a szlovákoknak sem kell azon veszíteni.“

Elhangzott 2015. március 9-én, hétfőn, a magyar miniszterelnök nagykövetekkel való értekezletén.

Megjelent a Hírvivő 2015/1. számában is.