MKP Érsekújvári járás added 7 new photos — with Hajtman Béla and 12 others in Komoča.

Május 3-án Kamocsán tartotta soron következő ülését a Magyar Közösség Pártja Érsekújvári Járási Elnöksége a helyi kultúrház tanácstermében.
Dobai Tibor járási alelnök köszöntötte az elnökséget falujukban, Lukács Valéria polgármester asszony pedig örömét fejezte ki, hogy helyet adhat a tanácskozásnak. Bolya Szabolcs járási elnök beszámolt az előző ülés határozatainak teljesítéséről, ezt követően értékelésre került az elmúlt időszakban kifejtett munka, valamint a helyi szervezetek évzáró taggyűlései, majd megbeszélésre és elfogadásra kerültek a következő időszak feladatai. A megyei önkormányzatban kifejtett munkáról szóló beszámolót követően az országos elnökség üléseiről Farkas Iván országos alelnök és Szigeti László, az országos elnökség tagja tájékoztatták a járási elnökséget. Az idei helyi önkormányzati választásokra való felkészülés mellett további aktuális kérdésekről is tárgyaltak az elnökség tagjai. (mkp_éú)