2018. február 26-án tartotta meg lakossági találkozóját a Magyar Közösség Pártja Rétei Helyi Szervezete. A taggyűlés elején a helyi alapiskolások adtak műsort, majd a helyi szervezet vezetői és a járási elnök, valamint a megyei képviselők tartottak beszámolót, végezetül pedig bemutatták Csikmák Imre könyvét.

A közönség már megszokhatta, hogy a rétei magyar iskolások színvonalas műsorral tisztelik meg a közönséget, ezúttal különösen kitettek magukért, minden résztvevő érezte, milyen jó magyarnak lenni. 

A tanulók műsora után Sándor Erzsébet köszöntötte az egybegyűlteket, majd Gyenge Lajos, a helyi szervezet elnöke értékelte a 2017-es évet, elmondta, az előttünk álló esztendő legfontosabb eseménye a novemberi voksolás lesz. Ősszel polgármestert és helyi képviselőket választunk, nagyon fontos a Magyar Közösség Pártja szempontjából, hogy a magyarság jól szerepeljen a választásokon.

Duray Rezső, az MKP szenci járási elnöke köszönetet mondott az alapszervezetnek az elvégzett munkáért, és azért, hogy az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója által indított Minority SafePack, egymillió aláírás a kisebbségi jogokért elnevezésű kezdeményezésből kivették részüket, és szép számmal gyűjtöttek aláírásokat.

A taggyűlésen jelen volt Gujber László és Pomichal István Pozsony megyei képviselők is. Réte is annak a választási körzetnek a települése, ahol Gujber László indult, ezért köszönetet mondott a rá leadott szavazatokért. Pomichal István a megyei önkormányzatban kialakult helyzetről szólt. A koalíció, amelynek az MKP is a tagja volt, ezúttal nem tudott többséget szerezni a testületben, de az elnökjelölt győzni tudott. A koalíciós pártok egy képviselői klubban tömörülnek, amelynek Pomichal István lett a vezetője.

Neszméri Tünde a Femine Fortis példakép pályázatára hívta fel a figyelmet, amelyben női példaképeket keresnek, április 5-éig várják a jelöléseket a feminefortis@gmail.com címre.

A taggyűlés után Csikmák Imre: Erről, arról, azokról című könyvének bemutatója következett, amelyen részt vett a kiadó, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója, Huszár László is. A kötetről Neszméri Tünde újságíró beszélgetett a szerzővel. Kiderült, Csikmák Imre a véletlennek köszönheti, hogy újságíróvá vált, ugyanis főiskolásként azzal tartotta el magát, hogy bedolgozott a lapok szerkesztőségeinek. Szó esett a csehszlovákiai magyar újságírás kezdeteiről, újságírók szakmai képzéséről és az ifjúsági világtalálkozókról is.  

A taggyűlés végén Huszár László a helyi iskolának ajándékozott egy Macskarév társasjátékot, ezzel köszönte meg a színvonalas műsort.