A Magyar Közösség Pártja egyet nem értését és aggodalmát fejezi ki a 2017. szeptember 1-jén hatályba lépett törvénymódosítás végrehajtása kapcsán, amely a 330/1991-es számú földrendezésről, valamint a T. t. 504/2003-as, mezőgazdasági földek bérléséről szóló törvényeket érinti, megváltoztatva ezzel a pótföldekre vonatkozó szabályozást, valamint a földbérleti viszonyok rendezésének eddigi szabályait. A törvényben megfogalmazott feltételek sok estben érthetetlenek, bonyolultak és diszkriminatív jellegűek, hiszen a pótföldek használatának meghosszabbításával a törvénymódosítás 12 b) paragrafusának értelmében az örökösök mint gazdálkodók már nem élhetnek. Ők egy bonyolultabb eljárási folyamatban az említett törvénymódosítás 12 a) paragrafusa alapján kell, hogy eljárjanak, ahogy azok is, akik a jövőben gazdálkodni szeretnének, vagy azon gazdák, akik olyan pótföldeken gazdálkodnak, amelyeknek újraigazolása lehetetlen annak kapcsán, hogy a pótföldet kimérő jogi személy vagy ennek jogutódja már nem létezik. Mindennek kapcsán az MKP elnöksége úgy ítéli meg, hogy a jelenlegi törvénymódosítás éppen a kisebb gazdálkodókat és földtulajdonosokat állítja kényszerhelyzetbe anyagi terheket róva rájuk az estleges egyéni földrendezés szükségessége folytán is, egyben kiszolgáltatva őket a nagyobb gazdálkodó jogi személyek és érdekcsoportok érdekeinek.

Mindezek mellett a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium és a Járási Hivatal Földgazdálkodási és Erdészeti Szakosztálya felkészületlenséget tanúsít a szeptemberben elfogadott törvénymódosítás végrehajtása kapcsán. Ez év január 29-én adta ki a járási hivataloknak az operatív rendeletet, amely egyfajta útmutató a hivatalnokok számára a törvény 12 b) paragrafusának végrehajtásához, miközben az érintett gazdálkodóknak február 28-ig kell beadniuk a pótföldek újraigazolásához szükséges kérelmet és dokumentációt.

Az MKP elnöksége rámutat arra, hogy az évtizedek óta ígért területrendezés, a földrendezés és a termőföldek tagosítása befejezésének megoldása a szlovák kormány egyedüli és elsődleges feladatának kellene lennie a földtulajdonjogi és földhasználati jogok rendezésének érdekében. Ezt nem válthatja ki egy olyan törvényrendelkezés, amely több tízezer földtulajdonos és több ezer gazdálkodó érdekeit sérti. Ennek okán az MKP felszólítja a szlovák törvényhozást, függessze fel a jelenlegi törvénymódosítást, és módosítsa olyan rendelkezésekkel, amelyek nem sértik több ezer földtulajdonos érdekeit.

Varga Péter,

az MKP mezőgazdasági és környezetvédelmi alelnöke